Belföld

Milyen “frakkot” kap Orbán?

Bajnai Gordon szerint csontvázak nem a költségvetésben, hanem az ellenzék ígéreteiben vannak.

A távozó miniszterelnök szerint kezd stabilizálódni a gazdaság, bár az egyensúly még érzékeny. Szó sincs romhalmazról, az elmúlt négy évben megújult az ország, most több mint kilencezer befejezett beruházás van uniós forrásokból – mondta a Népszavának Bajnai Gordon.

A leköszönő kormányfő elismerte: nehéz feladatok várnak az új kormányra, noha egyértelműen kormányozhatóbb, stabilabb, jobb állapotban adja át az országot Orbán Viktornak, mint ahogy átvette. A kormányzást “úgy kell szemlélni, mint egy esküvői frakkot”, amit “illik jobb állapotban visszaadni, mint ahogy kölcsönkértük” – mondta Bajnai. Szerinte nagyon veszélyes, ha valaki a miniszterelnöki posztról elkezdi azt hinni, hogy ez “neki jár”.

Szerinte ma az MSZP is lényegesen jobb helyzetben van, mint egy éve, mert bebizonyította, hogy kormányzóképes, hogy képes az országért nagyon kemény áldozatokat vállalni, akár föláldozni szavazatokat, képviselői helyeket. Ez hosszú távon azt jelenti, hogy a párt kormányképes lehet.

Ugyanakkor sokat romboltak a szocialista párt választói bázisán a napvilágra került botrányok és korrupciós ügyek, amelyeknek a kormányzáshoz közvetlenül semmi közük nem volt. Bajnai megismételte, hogy korábbi ígéretéhez híven, kivonul a politikából, nincs politikai ambíciója.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik