Belföld

Kulcsár délután megszólal

Elhangzottak a védőbeszédek a Kulcsár-ügyben a Fővárosi Ítélőtáblán csütörtökön délelőtt. Az elsőrendű vádlott ügyvédje jelezte a bíróságnak, hogy védence délután felszólal.

Kulcsár Attila a másodfokú eljárásban a táblán mindeddig nem tett érdemi nyilatkozatot.

A védők többsége a másodfokú eljárásban az előzetes várakozásoktól eltérően perbeszédében nem a sokat bírált elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezését, és új elsőfokú eljárást indítványozott a táblának, hanem érdemi, ügydöntő másodfokú ítéletet vár, a hét éve tartó büntetőeljárás lezárását.

A sikkasztás miatt első fokon, nem jogerősen három évre ítélt kilencedrendű vádlott, Garamszegi Gábor, a Betonút Rt. volt vezérigazgatójának védője is azt kérte a táblától, hogy változtassa meg az első fokon megállapított tényállást, s ez alapján szüntesse meg védencével szemben az eljárást, vagy mentse fel. Az ügy sok más vádlottjának védőjéhez hasonlóan Garamszegi ügyvédje is Kulcsár évekkel ezelőtti – az ügyészségen tett beismerő, magát és több vádlott-társát is terhelő – vallomását támadta, vitatva az elsőrendű vádlott szavahihetőségét.

Az ügyvéd bankrablásról beszélt

A kilencedrendű vádlott ügyvédje szerint a tényállás “a levegőben lóg”, “légből kapott” számokat tartalmaz. Felidézte, hogy ügyfele terhére az eljárás során, hol többmilliárdos, hol több száz milliós, hol több tíz milliós elkövetési értéket róttak a hatóságok.

A védő megjegyezte, hogy Kulcsár munkahelye, a K and H Bank, illetve annak leányvállalata “fedő szerve” volt egy csalássorozatnak, “pilótajátéknak”. A vádlottak padjára mégis csak elvétve kerültek banki illetékesek, így lassan úgy néz ki, mintha “bankrablás” történt volna.

Több védőbeszédben is felvetődött az a gondolat, hogy Kulcsár Attila vádlottak padjára került ügyfelei, nemhogy nem követtek el bűncselekményt, de valójában inkább sértettjei, károsultjai az ügynek, mint elkövetői. Ugyanakkor a sértetti pozícióban lévő bank, illetve egyes banki dolgozók felelőssége jóval súlyosabb lehet annál, mint amit az eddigi eljárás megállapított.

Heten kaptak letöltendő büntetést

A 2003 nyarán kipattant brókerbotrányban az ügyészség azért emelt vádat, mert álláspontja szerint Kulcsár Attila, a K and H Equities dolgozójaként 1998 és 2003 között jogosulatlanul forgatta az ügyfelek, magánszemélyek és állami vállalatok pénzét offshore cégeken keresztül. A Fővárosi Bíróság 2008 augusztusában hirdette ki elsőfokú ítéletét, amelyben nem jogerősen Kulcsárt nyolc év börtönnel és 230 millió forint vagyonelkobzással sújtotta, továbbá előzetes letartóztatásba helyezte. A volt brókert azóta is fogva tartják.

A 24 vádlott közül első fokon, nem jogerősen összesen heten kaptak letöltendő szabadságvesztést, míg vagyonelkobzást nyolc vádlottra szabott ki a bíróság, összesen mintegy 1,7 milliárd forint értékben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik