Belföld

BKV: rendőrök kívül, belül

A közlekedési cég egy profit igazolt a belső bűncselekmények feltárására.

Újabb rendőr főtisztet „igazolt le a BKV. Szűcs Ernő majdnem ugyanazt teszi, mint korábban, a belső bűncselekményeket próbálja felderíteni, csak immár nem a rendőrségnél, ezredesként, hanem a közlekedési cégnél biztonsági igazgatóként – írja a Népszava.

Az új, önálló biztonsági igazgatóság vezetőjeként ő felügyeli a vagyonvédelmi, belső biztonsági feladatokat. Részlege felel a BKV személyi állományának, objektumainak, vagyontárgyainak és információinak védelmi stratégiájáért, a társasági szintű belső védelmi rendszer kialakításáért, ellenőrzésekért és vizsgálatokért. A biztonsági és vagyonvédelmi feladatokra a BKV évi mintegy 2 milliárd forintot költ.

A Népszava szerint Szűcs hatásköre jelentős átfedést mutat a végkielégítési ügyeket feltárt belső ellenőrzésével, amelynek vezetője marad a szintén volt „hivatásos”, Lazurán József, aki mielőtt 10 éve a BKV-hoz szerződött, a Belügyminisztériumban dolgozott. Szintén rendőrségi múlttal került a céghez Juracsik Zoltán, aki a végkielégítési botrányt elindító volt humánpolitikai igazgató utódja.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik