Belföld

Magyar bankot venne az OTP

Az OTP több országban is vizsgálja a terjeszkedés lehetőségét, s Magyarországon is vizsgálja egy kisebb bank megvásárlását - derült ki Csányi Sándor elnök-vezérigazgató szavaiból.

Konkrétumokat a tervekről az elnök-vezérigazgató nem mondott a bank pénteki közgyűlését követő sajtótájékoztatón. Úgy fogalmazott: „van ahol csak érdeklődünk, van ahol átvilágítunk, van ahol tárgyalunk” – mondta Csányi Sándor. A magyarországi célpont egy kisebb bank, nem az MKB – mondta kérdésre válaszolva.

A közgyűlésen egyébként kiderült: nem fogadta el az egy részvényesre, vagy részvényesi csoportra vonatkozó 10 százalékos szavazási limitet az OTP Bank Nyrt. közgyűlése pénteken Budapesten. Az igazgatóság javasolta az alapszabály módosítását egyebek mellett úgy, hogy a közgyűlésen egy részvényes, vagy részvényesi csoport se gyakorolhasson 10 százalékot meghaladó szavazati jogot. Az OTP alapszabálya 25 százalékban, illetve, ha a társaságban más részvényes, vagy részvényesi csoport szavazati joga is meghaladja a 10 százalékot, akkor 33 százalékban maximálta az egy részvényes által gyakorolható szavazati jogokat.

Csányi Sándor elnök-vezérigazgató a döntést követően hangsúlyozta, hogy a javaslat az esetleges ellenséges kivásárlás – amelynek azonban nyomát nem látták – megnehezítését szolgálta volna. „Az idén már nem ismételjük meg a javaslatot, de jövőre újra beterjesztjük” – tette hozzá ironikusan az elnök-vezérigazgató.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik