Belföld

Sólyom felkérte Orbánt

Sólyom László és Orbán Viktor közös sajtótájékoztatón jelentette be: az államfő a Fidesz elnökét fogja felkérni a kormányalakításra május 14-én. Orbán örömmel tesz eleget a felkérésnek, és közölte: az ország háromharmadát szeretné szolgálni. A Fidesz elnöke ezután kifejezte pártja és a KDNP nagyrabecsülését az elnök iránt.

Sólyom László és Orbán Viktor a Sándor palotában tartott találkozójuk után közös sajtónyilatkozatot tettek. A köztársasági elnök hangsúlyozta: a választói akarat most fordul át alkotmányjogi, intézményi eseményekbe. Ennek egyik része az Országgyűlés, illetve a kormány megalakulása. „Most ért célba a választás, a választói akarat” – fogalmazott Sólyom László.

Május 14-én Orbánt nevezi meg

Ismét megerősítette: az Országgyűlést május 14-re szándékozik összehívni. Ekkor javaslatot kell tennie a miniszterelnök személyére. Mint elmondta, olyan embert kell választania, aki a megfelelő többség birtokában van. „Magyarországon egy ilyen ember van: a Fidesz és KDNP miniszterelnök-jelöltje: Orbán Viktor” – hangsúlyozta Sólyom László.

Orbán Viktor és Sólyom László - tárgyalás után felkérés (Fotó: MTI)

Orbán Viktor és Sólyom László – tárgyalás után felkérés (Fotó: MTI)

Orbán Viktor igennel felelt az államfő azon kérdésére, hogy rendelkezik-e a parlamenti többség támogatásával, és arra is, hogy felkészült-e a kormányzásra. Ennek alapján Sólyom László az alakuló ülésen őt jelöli ki miniszterelnöknek.

A további menetrendről szólva Sólyom kifejtette: a kormányfőjelöltnek ismertetnie kell a kormányprogramot, majd a Ház Orbán Viktorról és a programról egyszerre fog szavazni. Orbán javaslatot tesz majd a miniszterek személyére, az elnök pedig kinevezi. Ezt követően a kormány esküt tesz, ennek időzítése azonban már a miniszterelnök feladata.

Sólyom László végezetül kiemelte: örül annak, hogy elnökként ennek a procedúrának részese lehet.

Orbán örömmel tesz eleget a felkérésnek

Orbán Viktor a sajtótájékoztatón megköszönte Sólyom Lászlónak, hogy felkérte a kormányalakítási tárgyalások megkezdésére. „A felkérésnek a legnagyobb örömmel teszek eleget” – fogalmazott, majd kifejezte a Fidesz és KDNP nagyrabecsülését az elnök úr iránt, aki szerintük sokat tett a magyar alkotmányos berendezkedésért.

Orbán hozzátette: nemzeti konzultációs heteket fognak tartani, hogy nyíltan tudjanak egyes kérdésekről tárgyalni a polgárokkal. „Mindent meg fogok tenni azért, hogy a rendszerváltás értékeit megőrizve új politikai és gazdasági rendszer jöjjön létre, együttműködés révén” – hangsúlyozta a miniszterelnök-jelölt. Ígéretet tett arra is, hogy több mint kétharmados kormányával az ország három harmadát fogja szolgálni. Végül megköszönte a választóknak, hogy rájuk szavaztak, és – mint fogalmazott – ismét jó érzés Magyarországon magyarnak lenni.

Olvasói sztorik