Belföld

Csányi lehetőséget lát a Fideszben

Lehetőséget, nem veszélyt lát Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója a Fidesz kétharmados választási győzelmében - írja a Népszabadság.

„Mint gazdasági vezető úgy látom, hogy az eredmény lehetőséget ad olyan döntések megszületésére, amelyeket korábban a kétharmados többség hiányában nem lehetett meghozni. Úgy tapasztalom, a piacok is kedvezően fogadták az eredményt” – nyilatkozta Csányi Sándor.

Szerinte „…nemcsak a pénzügyi egyensúly fontos, hanem az is, hogy ennek elérése közben az emberek elfogadható színvonalon éljenek, és a cégek is prosperáljanak”. Úgy látja, hogy a középtávú előnyökért meg kell tenni olyan lépéseket, amelyek adott esetben növelik a hiányt. Ilyennek nevezte a nagy ellátórendszerek átalakítását vagy az állami vállalatok rendbetételét.

Csányi a legsürgetőbb intézkedések közé az önkormányzati és az egészségügyi rendszer reformját sorolta. Szerinte a jövőben a nem megfelelő szakképzés, a szakképzett munkaerő hiánya lesz az egyik alapvető akadálya a gazdasági növekedésnek. Úgy véli, hogy emellett az adórendszert is sürgősen rendbe kell tenni: „kiírtani belőle a kedvezményeket, bővíteni az adózók körét és csökkenteni az adók és járulékok mértékét”.

Arra felvetésére, hogy a Magyar Nemzeti Bank szerint a gazdasági növekedés beindulását a bankok passzív hitelezési politikájukkal hátráltatják azt felelte: „A bankrendszer újraszabályozása miatti bizonytalanság okán jelentős a jegybankban a bankrendszer betétállománya, ami aktivizálhatná a hitelezést.”

A bankvezér szerint a jegybank kritikája nem volt teljesen jogos, mert a válság első napjaiban „meglehetősen” rugalmatlan volt a likviditás kezelésében. A szabályozás várható változásaival kapcsolatban Csányi Sándor úgy nyilatkozott: „… az OTP kiemelkedően jó tőkehelyzetben van. Úgy ítéljük meg, hogy már ma is meg tudunk felelni a jelenlegi ismereteink szerint várható előírásoknak”.

Utalva arra, hogy most készül a bankcsoport következő három évre szóló stratégiája, beszélt arról is, hogy új országban is keresnek befektetési lehetőséget.

A bankvezér agrárvállalkozásaival kapcsolatos kérdésekről elmondta: a Pick sertésvágó kapacitását a jelenlegi 500-600 ezerről egymillióra akarja emelni. Továbbá a Dalmand Zrt.-nél és Bólyon ruháznak be a sertéstenyésztés növelésére és fejlesztésére. Azt is tervezik, hogy több szalámit készítenek majd a Pick-ben. Csányi Sándor közölte azt is, hogy már tervezik egy új zöldmezős beruházásban megvalósuló gyár építésének tervezése.

Az érdekeltségeit összefogó CSIM szingapúri bejegyzésű cégről Csányi Sándor azt mondta a Népszabadságnak, hogy azért ott jegyezték be a céget, mert a 24 százalékot birtokló ázsiai tulajdonosok ezt kérték.

Arról is szót ejtett, hogy meghosszabbítsák-e a külföldiek földvásárlási moratóriumát: „én azt gondolom, hogy a termőföld megszerzésében a hazai vállalkozókat kell helyzetbe hozni, ahogy az egyébként szerte a világban működik”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik