Belföld

Mécs Imre elhagyna egy betűt az alkotmányból

Elhagyna egy "a" betűt az alkotmányból Mécs Imre, az MSZP-frakció távozó tagja, aki módosító indítványát a választás másnapján, hétfőn nyújtotta be az Országgyűlésnek.

Egy, a „pártállami időket idéző” a betűt venne ki az alkotmányból Mécs Imre. Módosító indítványa egyetlen paragrafusból áll: „Az Alkotmánybíróság tagjai nem lehetnek tagjai pártnak, és az Alkotmánybíróság hatásköréből adódó feladatokon kívül politikai tevékenységet nem folytathatnak.”

A szocialista politikus a párt szó elől hagyná el a határozott névelőt, azért, mert – mint indoklásában írja – a jelenlegi demokratikus államberendezkedés és alkotmányjogi szabályozás szempontjából nem értelmezhető a jelenlegi szövegben szereplő „a párt” megfogalmazás. Az ügyben először 2004. január 23-án nyújtott be indítványt a parlamentnek. 2009-ben aztán a kormány ígéretet tett a hiba orvoslására, de ez nem történt meg – írja.

A szabályok szerint az új parlament alakuló ülésével a „függőben” lévő képviselői indítványok automatikusan megsemmisülnek. Mécs Imre – indoklása szerint – ennek ellenére azért adta be indítványát, mert a következő Országgyűlés figyelmét akarja felhívni erre a kérdésre.

Mécs Imre 1990 óta a parlament tagja, 2006-ig az SZDSZ, utána az MSZP képviselője volt, most nem került be az Országgyűlésbe.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik