Belföld

Newsweek: az intolerancia győzött Magyarországon

A félelem új politikája Európában címmel közölt cikket legújabb számában a Newsweek amerikai hírmagazin, amelyben a szerző mindenekelőtt a Fidesz elsöprő választási győzelmét taglalja.

Újfajta megosztottság körvonalazódik Európában, ahogy a politikusok kezdik újra a különböző kisebbségeket okolni az országaikat sújtó gondokért. Nyugat-Európában ezek a kisebbségek a muszlimok, Kelet-Európában pedig a zsidók, a romák és a melegek – írja Denis MacShane, Nagy-Britannia volt Európa-ügyi minisztere.

Míg Hollandiában a márciusi választásokon Geert Wilders pártja tudott előretörni, meglovagolva az iszlámellenes és Korán-ellenes populista szólamokat, Magyarországon nemrég a Fidesz aratott elsöprő győzelmet „az egész világ bekebelezésére törekvő zsidó tőke elleni támadásaival” – fogalmazott MacShane.
A Fidesztől jobbra a „nyíltan zsidóellenes” Jobbik helyezkedik el, amely az eddig kormányzó szocialistáktól (az első forduló utáni eredmények szerint) mindössze két mandátummal lemaradva jutott be a parlamentbe. A Jobbik vezetői arra készülnek, hogy „az 1939 előtti Magyar Gárda (sic!)neonáci egyenruháját viselve foglalják majd el helyüket a budapesti parlamentben” – folytatta.

MacShane szerint a politológusok manapság nem szívesen emelik ki az antiszemitizmust. Inkább a „radikális populizmus” kifejezést használják, „márpedig akinek van némi fogalma az európai történelemről, az nem hagyhatja figyelmen kívül a zsidókat támadó, régi politikával fennálló párhuzamokat” – írta. Úgy vélte, a XX. század első felében a gazdaság válsága és a hagyományos politikába vetett bizalom gyors elillanása vezetett az ultranacionalista mozgalmak fellendülésére. Ma a globális gazdasági hanyatlás, illetve – a munkahelyek megszűnése és a fizetések csökkenése közepette – a lehetséges bűnbakok keresésének következménye „a hasonló, mérgező hatású politika” – fejtegette a Newsweekben megjelent írás.
Orbán Viktor, a Fidesz vezetője 1990 után még a liberalizált, nyitott piacok támogatója volt, ma azonban már sokkal nacionalistább hangot üt meg – írta MacShane.

A Fidesz szocialista ellenfelei kénytelenek voltak elfogadni a szigorú IMF-csomagot; ellentétben Görögországgal, amelyet eurózónabeli partnerei segítenek ki a válságból, Magyarország egyedül volt, amikor az értékét vesztett forinttal kellett visszafizetnie az euróban felvett hiteleket. „Könnyű volt (a Fidesznek) a szocialista kormányt, a globalizációt és a nemzetközi tőkét hibáztatni” – olvasható a cikkben. „Ám a Fidesz még továbbment” – tette hozzá. MacShane szerint „a szélsőjobboldali választók szavazatának elnyerése céljából a párt egyik képviselője, Molnár Oszkár úgy fogalmazott, hogy ideje elsőbbségben részesíteni a magyar érdekeket a globális tőkével, a zsidó tőkével szemben.

MacShane szerint a fősodorbeli politikai pártok mindeddig igyekeztek bagatellizálni a kisebbségek elleni támadások erősödését. Emlékeztetett arra, hogy a Fidesz tagja a jobbközép Európai Néppártnak, amelyhez a Német Kereszténydemokrata Unió (CDU), a francia Népi Mozgalom Uniója (UMP), a svéd, az olasz és a belga kormányzó konzervatív párt is tartozik. Amikor tíz évvel ezelőtt a jobboldali Jörg Haider belépett a kormánykoalícióba Ausztriában, az Európai Unió „politikai karanténba” zárta az országot, amíg Haidert el nem távolították. „A Fidesz azonban masszív többségre támaszkodhat, amelyet a – zsidó – tőke elleni támadásokkal alapozott meg, olyan szavakat használva, amelyeket még Haider sem mert kiejteni” – vélekedett a cikk szerzője.

MacShane írását azzal zárta, hogy nem kell eltúlozni a háború előtti korszakkal való összehasonlításokat. „A fasizmus halott, és nem fog visszatérni” – szögezte le. Hozzátette: „ugyanakkor az intolerancia új politikája vetette meg a lábát Európában, és senki nem tudja, hogy ezt hogyan kellene kezelni”.

A Newsweek cikke teljes terjedelmében.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik