Belföld

A vendégekért harcol a Szállodaszövetség

A Magyar Szállodaszövetség fontosnak tartja, hogy azokat a tetemes károkat, amelyeket vulkánkitörés okozott, az utazók, vendégek megelégedésére, kölcsönös kárenyhítéssel, összefogással mérsékeljék az iparág szereplői.

Ennek szellemében a Szállodaszövetség javasolja tagszállodáiknak, hogy fizessék vissza az előleget a vendégnek, illetve a szolgáltatás teljes összegét, azoknak, akik ezt már előre kiegyenlítették.

Erre azért is szükség volna, mert a Polgári Törvénykönyv úgy rendelkezik, hogy az előlegként befizetett összeg visszajár a megrendelőnek, amennyiben a szolgáltatást önhibáján kívül nem tudja igénybe venni és a korábbi szerződés megszűnik.

Az összefogást azért is sürgeti a Szállodaszövetség, mert csak a fővárosban lévő 157 szálloda -óvatos becslések szerint is- napi 100 millió forint feletti forgalomkiesést szenvedett el, hiszen sokan lemomndták a foglalást, az üzleti rendezvényt.

Ráadásul a vidéki szállodákban is megérezték, hogy bizonytalanná vált a légi közlekedés, mivel a tavalyi rossz üzleti év után tavasszal kezdtek talpra állni, de a lassú forgalomnövekedés visszaesett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik