Szimler Bálint Itt vagyok című kisfilmje, ami megnyerte a Magyar Filmszemle, legjobb kisjátékfilmes díját, a hivatalos versenyprogram főiskolás vizsgafilmeket felvonultató szekciójában fog szerepelni, amit Cinéfondationnak neveznek – jelentették a fesztivál szervezői Párizsban.
A Cinefondation idei versenyébe 1600 vizsgafilmet neveztek be a világ filmfőiskolái, de 11 országból csak 13-at válogattak be és ezek közül hármat díjaz majd május 21.-én az Atom Egoyan rendező vezette nemzetközi zsűri, ami neves filmes személyiségekből áll.
Bálint, Enyedi Ildikó osztályába jár, ahol negyedéves és operatőr osztálytársával, Rév Marcellal együtt dolgozott az Itt vagyok-ban, ami vizsgafilmnek készült.
A film főszereplője, Viktor, aki „nem tud aludni, ezért a várost járja. Bolyongása során ismerősökkel és ismeretlenekkel találkozik. Valamit keres, mint ahogy mindannyian”.
Az 1998-ban alapított Cinéfondation főiskolás versenyben Magyarországról 2004-ben Mundruczó Kornél kapott meghívást, 2006-ban pedig Kocsis Ágnes A vírus című alkotásával elnyerte a kategória harmadik díját.
