Belföld

Bedugulhat Ferihegy?

Újraindultak a repülőgépek Európa szerte, miután az izlandi vulkáni hamu elhagyta a térséget, viszont Magyarországon egyelőre felfüggesztették az online utasfelvételt. Az ügy kapcsán kiderült, hogy a Nemzetközi Polgári Repülési Szervezet eddig nem állított fel szabványt ara, hogy mekkora hamukoncentráció jelent veszélyt a repülőgépekre

Miután a Nemzetközi Polgári Repülési Szervezet (ICAO) elnöke kedden kijelentette, hogy biztonságban felszállhatnak a repülők, az európai légi járatok fele közlekedett, csak Németországban
hosszabbították meg a légtér zárlatát szerda reggel 8 óráig.

Ennek megfelelően újraindítja néhány járatát az easyJet is, az Egyesült Királyságban és Észak-Európában, de késésekre, törlésekre továbbra is fel kell készülni, és változnak az utasfelvételi (check-in) szabályok is – közölte a légitársaság.

Ez azzal jár, hogy az online utasfelvételt felfüggesztették, és a check-in pultot az eddigi 40 percnél korábban, a legtöbb esetben az indulás előtt 1 órával bezárják.

A légitársaság egyben arra is felhívja a figyelmet, hogy a reptereken rendkívüli forgalom várható, ezért is érdemes a szokásosnál korábban kiérkezniük az utasoknak.

Amióta az izlandi vulkán hamuja elhagyta a térségünket, kiderült, hogy az ICAO eddig nem állított fel szabványt arra, hogy a légtérben mekkora hamukoncentráció jelent veszélyt a repülőgépekre. Ezért, ezt most pótolják.

Roberto Kobeh González, a montreali központú ICAO mexikói nemzetiségű elnöke ennek kapcsán azt is elmondta, hogy a szervezetnek a repülőgépgyártókkal, a kormányokkal és a tudósokkal közösen kell kidolgoznia a szabványt.

Eddig, hasonló esetben az ICAO-nak kilenc mérőállomása figyelte a hamut, amit kilövellnek a
vulkánok és az adataik alapján az állomások döntöttek a forgalom
engedélyezéséről vagy tiltásáról.

Raymond Benjamin, az ICAO főtitkára azt is elárulta, hogy „van szabvány a minimális látótávolságra, a repülési magasságra, de nincs a hamukoncentrációra”.

Hozzátette, hogy „ha megkérdezünk egy hajtóműgyártó céget, hogy mekkora az a hamukoncentráció, amely még nem árt az általa gyártott hajtóműnek, akkor nem fog válaszolni, mert ez felelősségi kérdés; végül mindenki csak a felelősségre gondol majd, és senki nem mer repülőgépeket közlekedtetni”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik