Ezt arra a kérdésre válaszolta, hogy az MSZP támogatja-e a Fideszt a Jobbikkal szemben olyan módon, hogy jelölteket léptet vissza.
“Most következik még két hét hajrá, aztán négy év kemény munka”- jelentette ki az MSZP elnöke.
A második forduló várható eredményeivel kapcsolatban példaként említette a 2002-es választásokat, amikor a Fidesz több helyen is fordított a sorrenden.
A pártelnök többször is kiemelte, hogy az MSZP az a párt, amelytől elvárható, hogy biztosítsa a demokratikus kontrollt a parlamentem belül, így ők lesznek a “demokrácia őre”.
Lendvai Ildikó az MSZP szervezetével kapcsolatban elmondta, hogy a párt egységéért nem aggódik, de komoly önértékelésre van szükség, át kell gondolni, hogy mit rontottak el az elmúlt nyolc évben. Új baloldalra van szükség – tette hozzá.
A “szervezett átjelentkezésekre” vonatkozó felvetésre egyebek mellett úgy reagált Lendvai Ildikó, hogy a csendes kampány sok antidemokratikus eszközt is tartalmazott, mint például a “listázás” vagy a meg nem tartott vita.