Belföld

Sólyom: demokratikus váltás történt

Sólyom László köztársasági elnök is reagált az első forduló eredményeire. Beszédében felhívta a figyelmet arra, hogy még soha nem támogattak ennyien egy kormányzó pártot, és hogy az ellenzéki pártok előtt is hatalmas feladat áll.

Sólyom László köztársasági elnök azzal kezdte beszédét, hogy megköszönte az első fordulóban tapasztalt magas részvételi arányt. „Különösen azoknak köszönöm, akik órákat várakoztak. Ezzel azt bizonyítják, hogy az emberek tisztán gondoltak ennek a döntésnek az óriási jelentőségére. A demokratikus váltás megtörtént” – tette hozzá.

Úgy látja, hogy most új korszak indul, amit szerinte nem befolyásol az sem, hogy a szavazás elhúzódott az OVB döntése miatt. Azt gondolja, biztosak lehetünk abban, hogy ami történt alapvető változást hoz a politikában, hiszen még soha nem támogattak ilyen sokan egy kormányzó pártot.

„Ez a bizalom óriási felelősséget ruház a nyertesre, akinek hatalmas feladatai vannak. Viszont amit vártak csak akkor fog beteljesedni, ha ugyanilyen elszántsággal és türelemmel vesznek részt a kormányzásban, az újjáépítésben az ellenzéki pártok” – összegzett Sólyom László.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik