Belföld

Három nap múlva csoda az LMP-nél?

A választók visszanyerhetik a húsz éve elvesztegetett szavazataikat - mondta a Lehet Más a Politika kampányzáróján a párt listavezetője.

Schiffer András a Kossuth téren, a Parlament előtt összegyűlt szimpatizánsokhoz beszélt, akik előbb egy mosolygó arcot – a párt kampányjelképét – formálták meg, majd a tér közepére dobták a nekik kiosztott körülbelül 3000 citromsárga labdát.

A jó hangulatú dobálózásra már egy órával korábban gyülekezni kezdtek az emberek. A szervezőktől kaptak labdát, amelyeket előbb egyesével, majd a rendezvény kezdési időpontjának közeledtével kettesével vagy hármasával is osztogattak. A rendezők egyúttal minden érkezőnek megmondták, hogy a mosolygó arc felfestett és számokkal ellátott kontúrjainak melyik részére álljon. A rendezvény résztvevői előbb az őket két daru kosarából fényképező riportereknek, majd az operatőröknek is felmutatták a sárga labdákat, azután pedig több percig tartó önfeledt dobálózás kezdődött.

A párt listavezetője, Schiffer András, akinek beszéde végét a dobálózás előtt még kivárta a tömeg, azt mondta, hogy mindenkinek van felelőssége a közélet állapotáért. Szavai szerint annak is, “aki az elmúlt húsz évben a legkisebb rosszra szavazott vagy nem szavazott”, de annak is, aki valamely politikus visszatértétől félve szemet hunyt afölött, hogy a “mandátumukat áruba bocsátják különböző üzletemberek”.

Olyan világba nőttünk bele – mondta -, ahol a “huszadik század árnyai” nemzetiekre és nemzetietlenekre, fasisztákra és kommunistákra osztották fel a politikai közösséget. Közösségük viszont egy másik világról álmodik – tette hozzá, tétnek azt nevezve, hogy meg tudják-e újítani a demokráciát, meg tudják-e valósítani az “átlátható állam, átláthatatlan polgár” eszményét.

Schiffer András azt mondta, ha vasárnap megtörténik a csoda, akkor a következő években a jövendő kormányhatalomnak lesz demokratikus kontrollja és erőszakmentes alternatívája.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik