Daróczi Dávid valószínűleg felakasztotta magát és feltehetőleg rokona fedezte föl a holttestét – tudta meg a Blikk.
Még vizsgálják a történteket
Sas Oszkár, Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese hajnali fél kettőkor csak annyit árult el, hogy a volt kormányszóvivő Andrássy úti lakásában megkezdődött a helyszíni szemle, ahova állampolgári bejelentés alapján érkeztek ki, miután egy ismerőse rátalált 23 óra körül. „Halálának körülményeit pedig még vizsgálják” – mondta, de kizárta, hogy gyilkosságról lenne szó.
Próbálták megmenteni
Egy tudósító elmondása szerint először a mentők érkeztek ki az Andrássy úti lakáshoz és 30-40 percen keresztül próbáltak újraéleszteni Daróczit, de ez nem sikerült. Ezután jelentek meg a rendőrautók és velük egy időben érkezett a helyszínre a Budapesti Temetkezési Intézet járműve is, ami egy lemezkoporsóban elszállította a holttestet.
Az épület elé tucatnyi fotóriporter és újságíró sereglett már akkor, és várta, hogy a rendőrség megerősítse a hírt. Erre három óra előtt pár perccel került sor, de azt egyelőre nem tették közzé, hogy miként vetett véget az életének.
Gyurcsányt letaglózta a hír
„Letaglóz volt szóvivőm és barátom halála” – mondta Gyurcsány Ferenc, miután megtudta, hogy mi történt.
A volt miniszterelnök úgy fogalmazott, hogy rokonaival, barátaival, ismerőseivel együtt cipeli Daróczi Dávid halálának fájdalmas terhét. „Szeretném hinni, hogy lelke halálában nyugalmat talál” – tette hozzá.
Az MSZP osztozik a családdal
Az MSZP is gyászol: a párt kijelentette, hogy osztozik ebben a családdal és a barátokkal, illetve „Isten Veled”-del kívántak búcsút.
„Az MSZP mély döbbenettel értesült Daróczi Dávid tragikus haláláról. Egy fiatalember elvesztése önmagában is felkavaró, de a megváltoztathatatlan elfogadását különösen nehézzé teszi az, ha olyan embertől kell búcsúzni, aki számunkra nemcsak a hírek szereplője volt, hanem a mindennapok részese, munkatárs, sőt, sokaknak barát” – közölte az MSZP.
Bajnai fejet hajt
„Mély megrendüléssel értesültem Daróczi Dávid tragikus haláláról. A volt kormányszóvivő elvesztésével nem pusztán szeretteit, hanem a magyar közéletet és a hazai cigányságot is pótolhatatlan veszteség érte” – így csatlakozott Bajnai Gordon
a gyászolókhoz és az előítéletek rendíthetetlen ellenfelének nevezte Daróczit.
„Kivételes szakmai felkészültségével emelkedett a kormányzati kommunikáció meghatározó alakjává. Lendülete, odaadása példaértékű volt sokak számára. Emléke előtt őszinte részvéttel hajtok fejet” – jelentette ki Bajnai.
„A cigányság példaképe távozott”
„Halálával a magyarországi cigányság példaképe és büszkesége távozott, a hírt megrendülten fogadjuk, osztozunk a gyászban és fájdalomban” – tette hozzá az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) elnöke.
Kolompár Orbán, az 53 fős roma érdekképviseleti szervezet nevében írt egy közleményt, amelyben úgy fogalmazott, hogy Daróczi Dávid a magyarországi romák kiemelkedő alakja volt és személyét soha nem felejti el a hazai cigányság, emlékét örökre megőrzik.
Kolompár azért is méltatta az elhunytat, mert nyíltan vállalta és hangoztatta roma származását.
A Fidesz és az MDF is részvétét fejezte ki
Az MDF részvétjüket és együttérzésüket fejezte ki a családnak, rokonoknak és barátoknak, illetve a Fideszt is megrázta a hír.
„Mély megrendüléssel fogadtuk a volt kormányszóvivő halálának hírét. A Fidesz Országgyűlési Képviselőcsoportja nevében részvétünket fejezzük ki Daróczi Dávid családjának” – közölte Navracsics Tibor a párt frakcióvezetője.
Daróczi Dávid 37 éves volt
Daróczi Dávid 1972. április 29-én született Daróczi József néven, de később ezt megváltoztatta, hogy ne keverjék össze édesapjával, Choli Daróczi József író, költő, műfordítóval, aki az OCÖ roma kiállítási galériájának és múzeumának igazgatójaként dolgozott.
1990-1995 között a Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE) Hittudományi karának tanulója volt, majd 2004 óta a BME Gazdaság- és Társadalomtudományi Karán tanult. 1994-1995 között a Népszava című lap újságírója volt majd átment a Színes Vasárnap című újsághoz, ahol 1997-ig dolgozott. 1997-1999 között a Világgazdaság újságírója, később a tőzsde rovat vezetője volt.
2004-2005 között a Magyar Hírlap szerkesztője majd a gazdasági
rovat vezetője volt. 2005-2007 között a Miniszterelnöki Hivatalban volt
a miniszterelnök szövegírója, majd a Kormányszóvívői Iroda vezetője
lett. 2007 júniusában nevezték ki kormányszóvivőnek.
A Rádió C és az MTV műsort szentel neki
2001-2004 között a Rádió C felügyelő bizottságának elnöki tisztjét is betöltötte Daróczi és ebben az időben a Magyar Televízióban szerkesztő-riporterként tevékenykedett az Üzleti Híradó-ban és kisebbségi műsorokban.
Egykori munkahelyei ezért műsorral emlékeznek rá. A Rádió C egy zenei adást, az MTV pedig a Roma magazin következő, április 12-i számát szenteli neki.
„Daróczi Dávid már a roma rádió indulásakor egyengette és aktív
részeseként segítette az ország első és egyetlen roma rádiójának útját,
szakmai útmutatásaival megalapozta a kisebbségi rádiózás jelenét és
jövőjét. Halálával közösségünket, munkatársainkat pótolhatatlan
veszteség érte, betölthetetlen űrt hagyott maga után” – magyarázta Fátyol Tivadar, a Rádió C ügyvezető igazgatója.
