Belföld

Jön a politikusfelezés

Nagyjából a felére csökkentené az önkormányzati képviselők számát még az őszi választások előtt a Fidesz. Orbán Viktor szerint erre azonban csak akkor lesz lehetőségük, ha kétharmadot szereznek. A helyhatóságok karcsúsítását azonban az MSZP több politikusa is szorgalmazza, így elviekben az új parlament első nagy döntését akár együtt szavazhatja meg a két párt.

A Fidesznél gőzerővel zajlik a fölkészülés a kormányzásra. Több olyan törvénymódosítás is elkészült már, amely győzelem esetén azonnal a parlament elé kerülhet. Ilyen például az önkormányzati rendszer módosítása is, amelynek egyik legérzékenyebb pontja a képviselők számának a csökkentése. Orbán Viktor a múlt héten a Somogy Tv-ben azt mondta, hogy nagyjából felezné a képviselők számát, de ehhez a választók nagyfokú bizalmára lesz szükség. „Ha van elég támogatás, akkor meg tudom csinálni” – mondta a Fidesz elnöke, aki ezzel a kétharmados többségre utalt.

Ugyanazt akarja a Fidesz és az MSZP

Ahhoz, hogy a törvény szövegét átírják, a 386 fős parlamentben legalább 258 igenre lesz szükség. A karcsúsítás ötlete azonban nem kizárólag a Fideszé. Tavaly februárban még a Gyurcsány-kormány önkormányzati minisztere beszélt a kamerák előtt a képviselő-testületek differenciált létszámcsökkentéséről. Gyenesei István a takarékosság és hatékonyság jegyében a jelenlegi 25 ezerről 14 ezerre csökkentette volna a képviselők számát.

Több mint tízezer képviselői hely maradhat üresen októbertől

Több mint tízezer képviselői hely maradhat üresen októbertől

Önmagában a képviselők felezése látványos ugyan, ám nem hoz annyit a konyhára, mint amire a legtöbben gondolnának. Az ország egyik leggazdagabb településén, Csopakon például 9 képviselő és a polgármester alkotja a testületet. Az ő bérük évente, járulékokkal együtt 11 millió forintba kerül a Balaton-parti település lakóinak. Ez a 671 milliós idei költségvetésnek kevesebb, mint a 2 százaléka. Ráadásul a testület tagjai automatikusan lemondanak a fizetésük 10 százalékáról, amit aztán Csopakra költenek.

Bevétel-kiadás

A magyar önkormányzatok körülbelül 3500 milliárd forintból gazdálkodnak évente. A képviselők tiszteletdíja és egyéb költségei körülbelül 5 milliárd forintos kiadást jelentenek.

Hasonló arányok jöttek ki az ország harmadik legnagyobb városában, Miskolcon is, ahol az éves büdzsé 49 milliárd forint.

Itt 45 testületi tag van, az ő javadalmazásuk 137 milliót visz el, vagyis durván a költségvetés 3 százalékát.

A Települések Önkormányzati Szövetsége szerint támogatható egy létszámcsökkentés, de csak akkor, ha ezzel egy időben a parlament létszámáról is hoznak egy hasonló döntést. Zongor Gábor főtitkár, aki egyben szocialista politikus is az fn.hu-nak arról beszélt, hogy ezzel kapcsolatban már van kész törvényjavaslat.

A szervezet szerint viszont elég lenne egy 27 százalékos csökkentés, de az sem mindenhol. Zongor Gábor evvel arra utalt, hogy ezer településen 3-5 fős a testület, így ott értelmetlen lenne bármihez is hozzányúlni. A főtitkár úgy véli, a tízezer lakosú falvak, városok esetében lehet eredményes egy ilyen javaslat, amit az MSZP is támogatna.

Budapestet teljesen átszabhatják

Ha az októberi választások előtt elfogadják a leépítésről szóló kétharmados törvényt, akkor lesz elég idő arra, hogy szükség esetén átrajzolják a választóköröket. Emiatt tehát nem valószínű, hogy eltolnák a voksolás időpontját, aminek a lehetősége korábban már felmerült a sajtóban. Ezt egyébként az MTV választási műsorában hétfő este Navracsics Tibor cáfolta. A Fidesz frakcióvezetője szerint ez nem lenne demokratikus, bár a politikus azt is mondta, ha minden párt szeretné, akkor talán lehet róla szó.

A Fidesz programjában az önkormányzatok átalakításának módjáról nem találni semmi konkrétumot, azt azonban tudni lehet, hogy a reform leginkább a főváros szerkezetét érintené. Kósa Lajos például többször beszélt már arról, hogy Budapest irányítása a széttagoltság miatt sokszor csődöt mond.

A debreceni polgármester az Indexnek adott interjújában úgy vélte, hogy az önkormányzati rendszer a végét járja, ezért markánsan át kell alakítani. Kósa szerint nagynak látszik a feladat, de megoldható. A Fidesz politikusa ugyanakkor azt mondta, hogy stabil rendszerek létrehozásához nem elég a kétharmad, hanem a politikai elit általános álláspontjára is támaszkodni kell.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik