Belföld

Orbánnal rémisztgették a nyugdíjasokat

Molnár Csaba kancelláriaminiszter kecskeméti fórumán járt az fn.hu, ahol sok kifulladt nyugdíjas és egy lendületes szónok fogadta a tudósítót. A főellenség még mindig Orbán Viktor, Mesterházyról viszont szó sem esett. Videó.

Hiába hirdették meg az MSZP választási fórumát a kecskeméti Tudomány és technika házába, a technika ezúttal kibabrált a szocialista szimpatizánsokkal. Legalábbis az esemény szervezői technikai nehézségekkel magyarázták, hogy miért a második emeleten tartják a fórumot.

Tetszenek hallani? (Fotó: Gáti András, FN) KÉPGALÉRIA

Tetszenek hallani? (Fotó: Gáti András, FN) KÉPGALÉRIA

Ennek megfelelően az fn.hu tudósítóját a lépcsőfordulókban pihegő nyugdíjasok fogadták, ám mire Molnár Csaba kancelláriaminiszter és a két kecskeméti jelölt – Balogh László és Király József – a terembe ért, már mind a kétszáz szimpatizáns a nézőtéren pihent, miközben a színpadról mindenkit azzal nyugtattak, hogy legközelebb nem terveznek ilyen magasba semmit.

Időpont a szemészeten

Pedig a kecskeméti MSZP aktív a lakossági fórumok szervezésében, bő másfél hónap alatt vendégül látták Lendvai Ildikót, Gyurcsány Ferencet és Mesterházy Attilát is. Utóbbi kettő egyébként rendszeres vendége a városnak, Kecskeméten tanúskodtak ugyanis a Zuschlag-perben. A mostani közönség törzsközönség, minden szocialista rendezvényen ott vannak, bár tudósítónk balján egy idős asszony arról panaszkodott, hogy a „nagyszerű” Tabajdi Csabáról lemaradt, mert időpontja volt a szemészeten.

Molnár Csabáról viszont nem maradt le, bár nem reprezentatív közvélemény-kutatásunk szerint a többség nem volt tisztában azzal, kicsoda Molnár, és tagja-e a kormánynak. A miniszterelnöki hivatalt vezető miniszter azonban kétséget sem hagyott hallgatóiban, hogy nem helyi politikus, a jelöltektől eltérően ő mikrofon és nyakkendő nélkül, viszont lendülettel kezdett beszélni.

Tetszenek hallani?

„Kezitcsókolom, jó napot kívánok! Tetszenek hallani?” – kezdte, majd gyurcsányos fordulatokkal beszélt hosszan arról, hogy a választás nem befolyásolja alapvetően az életünket, sorsunkat, mert ezeket nap mint nap mi alakítjuk.

Felidézte, hogy az elmúlt húsz év szocialista kormányai miket értek el. A jótettek közül a legnagyobb tapsot Horn Gyula a 65 év felettieknek adott utazási kedvezménye váltotta ki, míg Medgyessy Péter hármas fordulatánál néma csendben maradt a hálátlan hallgatóság. Ezzel kapcsolatban Molnár önkritikusan elismerte, hogy valóban nem volt mindenre pénzük, de „ez akkor is tisztességes politika volt”. Hozzátette, hogy „voltak hibák és volt csetlés-botlás”.

Ezután a közönséghez fordult és megkérdezte:
„Tudnak-e önök bölcsen dönteni?”
A közönség nem vette a lapot, így egy emberként búgta: „Igeeen”.
De a jó szónok könnyen túllendült a nem várt válaszon és úgy folytatta: „Hát nem nagyon, ugye?” Mint kiderült, az ifjú miniszter ezzel a párbeszéddel akarta felvezetni, hogy a Fidesz biankó csekket akar kitöltetni a választókkal, amikor a szavazatukat kéri, ugyanis a Fidesz nem mutatja meg a programját.

Ugyanaz a fiú

Orbán Viktorral kapcsolatban emlékeztetett, hogy „ugyanaz a fiú a jobboldal miniszterelnök-jelöltje, aki 1998 és 2002 között miniszterelnök volt”. A teremben ülők már ezen is felhúzták a szemöldöküket, de amikor felsejlett a Fidesz által belengetett svéd-lengyel nyugdíjrendszer, többen levegő után kapkodtak. Molnár Csaba nem kímélte a hallgatóságát, amikor a szerinte a Fidesz által tervezett hetvenéves nyugdíjkorhatárról és az özvegyi nyugdíj eltörléséről ejtett szót.

Képgaléria

Képgaléria

Ha valaki kételkedne az MSZP és az egyházak kapcsolatának folytonosságában, annak álljon itt Molnár Csaba könyörgése, aki azt mondta: „A teremtőt kérem, hogy vitatkozzon már velünk valaki”. A közönség pedig elégedetlenül dünnyögött, hogy „Orbán Viktor nem akar vitázni, bezzeg 2006-ban milyen szépen felmosták vele a padlót”.

Az este vége felé Molnár nyomatékosította, hogy történelmi választás következik, melynek tétje, hogy fennmarad-e az elmúlt húsz év demokratikus intézményrendszere. Szerinte az Orbán által emlegetett „centrális politikai erőtér” nem más, mint egypártrendszer, amitől meg kell védeni Magyarországot.

Édes, drága vezetők

Fórum lévén a hallgatóság is lehetőséget kapott a kérdésekre, de az éltes közönségből inkább csak javaslatok hangzottak el, hogy hogyan tudnák jobban csinálni „az édes, drága vezetők” és az MSZP. Egy nyugdíjas férfi nagy lelkesen azt is hozzátette, hogy „az újságírókat tessenek ledorongolni, hogy mindig hazudnak”.

Utolsó felszólalóként pedig Horváthné panaszolta el, hogy a népligeti Volánbusz-állomáson a felszállásnál minden utas két regisztrációs jegyet kapott. Molnár Csaba pedig ígéretet tett az ügy kivizsgálására, mert szerinte – ha ez így volt – akkor ez csalás, tolvajlás. Egyéb bűncselekményről – legyen az korrupció – nem esett szó a szocialista párt választási fórumán, ahogy Mesterházy Attiláról sem hangzott el egy hang sem. Igaz, most nem ő volt vendég Kecskeméten.

Olvasói sztorik