Belföld

A határőrség eladta más tulajdonát

A Határőrség Országos Parancsnoksága úgy adta el egy vállalkozónak a harkai határőrbázist, hogy sosem volt az övé - tudósít a Népszabadság.

A kétszáz fős laktanya tulajdonosa a magyar állam, ezért csak az állami vagyonkezelő értékesíthette volna. Emiatt a határőrbázis épületét és a körötte fekvő egyhektáros telket 1993 óta nem írták a soproni vállalkozó nevére, aki egy nyílt pályázaton vette meg.

Ennek megfelelően utasította el a Soproni Földhivatal 1996-ban a tulajdonjog-bejegyzési kérelmet, mire a vállalkozó megtámadta a határozatot, de nem jutott többre.

A Belügyminisztérium viszont az ingatlan vagyonkezelőjeként új adásvételi szerződést kötött a vállalkozóval 2001-ben. A vételárat ekkor az aktuális forgalmi értékhez igazították, tehát 21,5 millió forintban határozták meg, amelybe beleszámították a korábban kifizetett ötmilliót is.

A Soproni Földhivatal azonban nem engedett, ismét elutasította a tulajdonjog bejegyzését. Az ügyet ebben az állapotában örökölte meg az Országos Rendőr-főkapitányság, amely immár a BM jogutódjától kért állásfoglalást: az Igazságügyi és Rendészeti Minisztériumtól (IRM).

Az IRM minden korábbi jogügyletet semmisnek nyilvánított, és a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. hatáskörébe utalta a kérdést. Az ő válaszukra tavaly augusztus óta vár az ORFK , a vállalkozó és a harkai önkormányzat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik