Belföld

Indul az MDF Budapesten

Hosszas vita után, a jelöltek számbavételével és a választási törvény rugalmasságáról szóló OVB-diskurzus eredményeképpen megváltoztatta a szervezet a fővárosi bizottság határozatát. Az MDF-nek tehát van budapesti listája. Úgy tűnik, Dávid Ibolya nem vett részt az ülésen, mindenesetre üdvözölte a döntést és lemondatná a listaállítást gáncsolókat.

Van budapesti területi listája az MDF-nek, miután az Országos Választási Bizottság pénteki ülésén megváltoztatta a Fővárosi Választási Bizottság (FVB) határozatát, amelyben az FVB megtagadta az MDF fővárosi listájának nyilvántartásba vételét. A testület hosszas vita után, 4:2 arányban döntött arról, hogy helyt ad Dávid Ibolya, az MDF elnöke által benyújtott fellebbezésnek és nyilvántartásba veszi a párt budapesti területi listáját. A javaslatot az MSZP és a Fidesz-KDNP delegáltja nem szavazta meg.

Függő helyzet

Dávid Ibolya fellebbezésében azt kérte, az OVB változtassa meg az FVB szerdán hozott döntését, amiben az elutasította a párt fővárosi területi listáját arra hivatkozva, hogy nem volt meg a területi lista állításához szükséges jelöltszáma. Emlékeztetett rá: a párt a törvényi határidő (március 22-én 16 óra) előtt leadta fővárosi listáját, és a leadás pillanatában a párt rendelkezett a nyolc önálló MDF-es jelölttel. Emellett volt két olyan képviselőjelöltje is, akik vonatkozásában az FVB még aznap, március 24-én megváltoztatta az elsőfokú választási bizottság határozatát és mindkét jelöltet nyilvántartásba vette.

Az FVB azonban március 24-ei ülésén – a fideszes delegált javaslatára, az MSZP-s és a jobbikos támogatásával, a választott tagok szavazataival szemben – úgy döntött, nem veszi nyilvántartásba az MDF fővárosi listáját, mert szükséges nyolc helyett csak hét MDF-es jelölt van. A fideszes delegált szerint ugyanis három képviselőjelölt által leadott ajánlószelvények érvénytelenek, így a jelöltek nem rendelkeznek a jelöltséghez szükséges 750 érvényes ajánlószelvénnyel, azaz nem tekinthetők jelölteknek.

Dávid Ibolya szerint azonban rendelkeztek a szükséges számú jelölttel, és Csapody Miklós március 24-ei visszalépése nem érinti a párt listaállítási jogát. A választási eljárási törvény szerint ugyanis a jelölőszervezet listaállítási jogát nem érinti a jelölt “kiesése”, azaz az, ha például visszalép. Ráadásul – tette hozzá a pártelnök – a lista leadásakor is volt még két olyan MDF-es jelölt, aki “függő helyzetben volt”, mivel jogorvoslattal éltek a nyilvántartásba vételüket megtagadó határozat ellen. Így szerinte ezeket is “feltételesen figyelembe kellett volna venni” a listaállításhoz szükséges létszám megállapításakor.

Összetorlódott helyzet

Litresits András, az MSZP delegáltja a fellebbezés elutasítása mellett érvelt. Szerinte a párt a jelöltektől nyolc igazolást csatolt a kérelméhez, az utóbb nyilvántartásba vett két jelölt vonatkozásában azonban nem adott be a párt ilyet, holott megtehette volna. Fazekas Marianna OVB-tag azonban amellett érvelt, hogy a március 22-én, amikor az FVB ülésezett, megvolt a 9 jelöltje a pártnak, hiszen aznap egy korábbi napirend tárgyalásakor az FVB nyilvántartásba vett két jelöltet, és bár Csapody Miklós visszalépett, megvolt a szükséges számú jelölt a listaállításhoz.

Halmai Gábor OVB-elnökhelyettes szerint a lista nyilvántartásba vételéről szóló döntéskor kell fennállnia a feltételeknek, ezek alapján az FVB helyesen döntött, amikor Csapody Miklóst figyelmen kívül hagyta, és helytelenül, amikor a másik két jelöltet nem vette figyelembe, hiszen korábban éppen ő döntött a nyilvántartásba vételükről. Kijelentette: az “összetorlódott fellebbezési eljárás nyomán az FVB-nek figyelembe kellett volna vennie a két új nyilvántartásba vett jelöltnek a tényét”. Megjegyezte: a választási eljárási törvény olyan szabályokat tartalmaz, hogy ha valamennyi eljárási határidőt betartanák a jelölőszervezetek, “fizikai képtelenség lenne” területi és országos listákat állítani, ezért bizonyos esetekben a törvény is “megengedő”.

Szigeti Péter OVB-elnök is amellett érvelt, hogy a választási eljárásban “megengedőnek” kell lenni. Bordás Vilmos OVB-tag egy ideig amellett érvelt, hogy nem lehet helyt adni a fellebbezésnek, majd a szavazáskor már támogatta az MDF budapesti listájának nyilvántartásba vételét. Szavazatát azzal indokolta, hogy el tudja fogadni azt az álláspontot, hogy a jelöltek már “helyben voltak” a listáról történő döntéskor.

Sehol sem volt

Az MTI tudósítói azt tapasztalták, hogy Dávid Ibolya az OVB ülésén nem jelent meg, holott Kerék-Bárczy Szabolcs szóvivő az ELTE jogi karán, ahol elmaradt a politológuskonferencia pártelnöki vitája, azt állította, a politikus azért nincs ott, mert az ülésen vesz részt. Az idő alatt, amíg a pártelnök beadványairól tárgyalt a bizottság, Kajdi József, az MDF szakpolitikai koordinátora ült a beadványozó részére fenntartott asztalnál. A pártelnök később mindenesetre üdvözölte a döntést.

Az MDF lemondásra szólítja fel mindazokat a pártdelegáltakat, akik “szégyenteljes eszközökkel gáncsolták” az MDF jelöltállítását és listaállítását – hívta fel a figyelmet Dávid Ibolya. Ezek a döntések részben visszaadták a demokráciába vetett hitünket – fogalmazott a pártelnök.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik