Belföld

Romagyilkosság: emberöléssel gyanúsítják a rablót

Gyanúsítottként hallgatta ki a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) a tavaly augusztus óta előzetes letartóztatásban lévő P. Zsoltot a tatárszentgyörgyi kettős emberölés, illetve a gyilkosságokhoz használt fegyverek besenyszögi rablásával összefüggésben.

Petőfi Attila, az NNI igazgatója még tavaly október elején, sajtótájékoztatón közölte, hogy a hat halálos áldozatot követelő, romák elleni támadássorozatban használt fegyverek egy besenyszögi fegyveres rablásból származnak. Négy csuklyás férfi 2008. március 7-én tört rá egy vadőr családjára a Szolnok megyei településen, a férfi két gyermekét és a feleségét megkötözték, szájukat beragasztották, a vadászt pedig halántékához szorított fegyverrel kényszerítették hét fegyverének átadására.

Az NNI gyanúja szerint P.Zsolt egyike volt az akkori négy támadónak, ezért gyanúsítottként hallgatták ki szerdán fegyveres, csoportos rablás elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.

Az NNI közölte: tekintettel a két ügy, a fegyveres rablás és a romák sérelmére elkövetett bűncselekmény-sorozat közötti szoros személyi és tárgyi összefüggésekre, az ügyeket egyesítették. A nyomozók vizsgálják, hogy kik voltak P. Zsolt társai a besenyszögi rablásban.
Arra a kérdésre, hogy újabb gyanúsításokra lehet-e számítani, Bartha László, az NNI szóvivője az MTI-nek azt mondta: nyomozástaktikai szempontok miatt további részleteket egyelőre nem kívánnak közölni.

P. Zsoltot szerdán társtettesként gyanúsították meg a tavaly februári, tatárszentgyörgyi gyilkosságban is. Az előzetes letartóztatásban lévő férfit a rendőrség eddig a galgagyörki, a piricsei és a tarnabodi támadással hozta összefüggésbe.
Az NNI kilenc bűncselekmény ügyében folytat eljárást: 2008. július 21-én Galgagyörkön, augusztus 8-án Piricsén, szeptember 5-én Nyíradonyban, szeptember 29-én Tarnabodon, november 3-án Nagycsécsen, december 15-én Alsózsolcán, idén február 23-án Tatárszentgyörgyön, április 22-én Tiszalökön, augusztus 3-án Kislétán támadtak romákra. A kislétai és a tiszalöki bűncselekményben egy-egy ember halt meg, míg Nagycsécsen egy testvérpár, Tatárszentgyörgyön egy 27 éves apa és 5 éves kisfia vesztette életét.

A romák elleni támadássorozattal négy Hajdú-Bihar megyei férfit gyanúsítanak, őket a kommandósok 2009. augusztus 21-ére virradóra fogták el egy debreceni szórakozóhelyen. Az NNI korábbi tájékoztatása szerint a gyanúsítottak négy fegyvert, köztük két duplacsövű sörétes puskát használtak a romagyilkosságok alkalmával, a fegyvereken több gyanúsított DNS-ét is megtalálták. A szakértői vélemények azt igazolják, hogy lefoglalták az összes lőfegyvert, amelyet az elkövetők a helyszínen használtak. Ezek között van egy egycsövű és két kétcsövű sörétes, valamint egy golyós puska is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik