Belföld
Élő
Ez az utolsó választás a bekövetkezhető európai háború előtt, ez fog dönteni háború és béke kérdésében – fogalmazott Orbán az április 12-i választásról.
Élő
„Én csak azt tudom mondani minden fiatalnak, hogy keressen társat, alapítson családot, és szeresse a hazáját.”
Élő
Hát, nem járunk össze – felelte egy újabb kérdezőnek Orbán azzal kapcsolatban, hogy mikor beszélt utoljára az ukrán elnökkel.
2026. 02. 28. 13:12
Élő
Minden csatát meg fogunk nyerni – felelte Orbán a következő kérdésre.
Élő
Élek a gyanúperrel, hogy e mögött a zsarolás mögött egy átgondolt, a nemzeti magyar kormányt eltakarítani akaró szándék húzódik meg, vélekedett Orbán, aki a gondolatát így zárta:
Élő
Egy újabb kérdező azt szerette volna megtudni, hogy április 12-ig Orbán szerint újra fog-e indulni a Barátság kőolajvezeték, és ha addig nem indul el, akkor milyen kihívásokat okoz ez a magyar kormánynak.
Élő
Ha nem ismernénk az ukránokat, nem készültünk volna fel a lehetőségre, nem járattuk volna csúcsra a tartalékainkat, akkor ma nagy bajban lennénk – hangsúlyozta Orbán.
Élő
Az önökkel kötött barátság és szövetség nemcsak a mi konyhánkra hozott, hanem az önökére is, használják egészséggel – üzente a helyieknek a környékbeli fejlesztések felsorolását követően Orbán.
2026. 02. 28. 12:31
Élő
Az iparnak van jövője, az önök városainak van jövője, üzente a megjelenteknek Orbán, majd úgy fogalmazott:
2026. 02. 28. 12:24
Élő
Az összegyűjtött aláírásokról Orbán ennyit mondott: nekünk sok, nekik kevés. „Nekik látványpékségük van, nekünk meg kenyérgyárunk", mondták Orbánnak.
Élő
Volt, amikor nem a jó dolgok hoztak ide, hanem a bajok, mert árvíz volt többször is, védekezni kellett – idézte fel Orbán, majd áttért a választókerület politikai esélyeire, amikről azt mondta:
Élő
2006-ban megtisztelték az esztergomiak azzal, hogy díszpolgárrá avatták, ez neki nagyon jólesett, nem csak azért, mert bekerült az „ország első városának közösségébe".
Élő
1990–2010 között itt összesen két jobboldali, három baloldali győzelem született.
- 22:25 Debreceni ultrák: Élhető várost az akkugyárak helyett
- 22:08 Az izraeli média szerint megölték Ali Hameneit, Irán legfelsőbb vallási vezetőjét
- 21:49 A nap legfontosabb hírei – 2026. február 28.
- 21:30 Hektikus adok-kapok végén két védőn is megpattanó lövéssel verte az ETO az Újpestet
- 21:07 Wolf Kati: Engem soha nem láthattak párttribünön tapsikolni, nem kívánok ilyen csapatba tartozni
- 21:06 Forsthoffer: A Fidesz Gődény Györgyöt vetné be, hogy szavazatokat szipkázzon el a Tiszától
- 20:43 Ötös lottó: ezek voltak az eheti nyerőszámok
- 20:51 Harry Kane olyat tett, amire évtizedek óta nem volt példa, Dortmundban nyert a Bayern
- 20:19 Menczer Tamás elismerte, „háttérbe szorult” a miniszteri biztosi munkája, amiért havi 1,5 milliót kap
- 19:37 Lázár minisztériuma figyelmeztetést adott ki: óvatosan a Budapest-Belgrád vasútvonal mellett, járnak a vonatok
- 18:43 Miért költöznek németek Oroszországba?
- 18:42 Jelentősen drágulhat az olaj az iráni háború miatt
- 18:42 Yamal-varázslat Barcelonában: fiatalabban triplázott, mint Messi
- 17:38 Meghalt Dan Simmons, a Hyperion szerzője
- 17:31 Az állam gyorsan kifizette a Kósa Lajos rokona által összehozott csőd károsultjait 6,5 milliárddal
- 13:02 Az iráni háború első óráinak öt tanulsága – Szalai Máté gyorselemzése
- 16:22 Dobrev Klára: Aki a Tiszára akar szavazni, az szavazzon a Tiszára! De sok százezer ember nem tud
- 15:30 Kinevették a felsőoktatási államtitkárt az Állatorvosi diplomaosztóján – a kormány sikereiről beszélt
- 10:05 Kvíz: ezek a magyar filmfordítások 10 év börtönt érdemelnének – mindegyikkel találkoztál már?
- 13:00 Mindenkit az óvóhelyre küld Luke Skywalker – drámai békepillanatok a háborús Kijevből
- 17:31 Az állam gyorsan kifizette a Kósa Lajos rokona által összehozott csőd károsultjait 6,5 milliárddal
- 07:43 Az USA és Izrael megtámadta Iránt, állítólag megölték Ali Hameneit, Irán legfelsőbb vezetőjét
- 10:53 Political Capital: A Fidesz nagy bajban lehet Pest 5-ben
- 10:00 Vízilabdában te vagy a császár? Teszteld, mennyit tudsz a pólós aranycsapatról!
- 10:04 Interjút adott a meleg szexbotrányba keveredett Bese atya, de több lett a kérdés, mint a válasz
