Belföld

Pénteken értékel Gyurcsány

A Magyar Demokratikus Charta rendezvényén, a budapesti Syma Csarnokban tartja a volt kormányfő az évértékelő beszédet.

Az MTI információi szerint a rendezvényen a volt kormányfő mellett Vitányi Iván és Bauer Tamás is felszólalnak majd. A rendezvényhez kapcsolódóan a szervezők készítenek CD-t is, amelyen megtalálható lesz a 2006-os Orbán-Gyurcsány vita, valamint az őszödi beszéd teljes hanganyaga.

A Magyar Demokratikus Charta azért március 19-én tartja ezt a nyilvános rendezvényt, mert 1944-ben ezen a napon lépték át a német csapatok Magyarország határát.
Gyurcsány Ferenc az elmúlt hónapokban szinte mindig zárt pártfórumokon beszélt, nyilvános eseményen hosszú ideje nem szólalt fel.
A volt kormányfő az MTI-nek múlt héten adott interjújában emlékeztetett arra, hogy tagja a Magyar Demokratikus Chartának, ott volt a születésénél, szónokolt a korábbi rendezvényein. Hozzátette: a charta is értékeli – március 19-én – az elmúlt éveket, szeretné tudni, hogy mi várható a választások után. “Azt hallom, hogy a riválisaink Gyurcsány-korszaknak tekintik az utóbbi nyolc évet. Ha ők ekként nevezik, akkor miért csodálkoznak, ha vannak, akik tőlem szeretnék hallani, hogy mit gondolok erről az időszakról” – mondta akkor.
Gyurcsány Ferenc azt is közölte, hogy szerinte “bugyutaság” arról beszélni, hogy a március 19-i beszéde “országértékelő” lesz-e. “Ez egy beszéd lesz, tisztességes, egyenes mondatokkal, szenzáció nélkül. Olyan lesz, amilyennek megismertek: nem fogom elrejteni sem a véleményemet, sem a szenvedélyemet” – mondta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik