Belföld

Kivégeztek egy családot Tényőn

Négyesgyilkosság történt Tényőn. A polgármester szerint családi dráma történt, egy név nélkül nyilatkozó rendőr vérfürdőként írta le a helyszínt.

A Győr-Moson-Sopron megyei településen hétfő este hét óra körül találta meg vérbe fagyva a négytagú családot egy rokonuk – közölte aznap Kocsis Tünde alezredes, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője.

A család egyik ismerője az MTI tudósítójának a helyszínen azt mondta: a meggyilkoltak rendezett életet éltek, mindkét szülő építészmérnökként dolgozott. Keddre ígért bővebb tájékoztatást a gyilkosság helyszínéről hétfőn késő este távozó Szabadfi Árpád megyei rendőrfőkapitány.

A hírTV tudósítója elmondta, hogy a polgármestertől szerzett információk alapján vélhetően nem etnikai jellegű bűncselekményről van szó.

Kivégeztek egy családot Tényőn 1A rendőr azt mondta, szúró- vagy vágóeszközökkel végeztek a harmincas éveikben járó szülőkkel, valamint két gyermekükkel, a nyolc- és ötéves kislánnyal.

Kedd reggel, amikor már a helyszín közvetlen közelébe engedték a rendőrök az újságírókat, az MTI tudósítója azt láthatta, hogy egy félkész házban élt a meggyilkolt család. Az épület falai még vakolatlanok, itt-ott építőanyag-halmok állnak. A ház, ahol a gyilkosság történt, Tényőnek a főúttól távolabbi végén áll, három-négy háznyira a település végét jelző táblától.

Tényő polgármestere úgy tudja, családi dráma történt. Varga Gábor Kálmán a helyszínen azt mondta: a rendőröktől hallotta, hogy “nagy valószínűséggel családi dráma” áll a történtek hátterében.

A család hat éve költözött Tényőre, és mivel a szülők Győrben dolgoztak, a helyiek többsége nem igazán ismerte őket – közölte a polgármester, hozzátéve, hogy haragosukról sem tudnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik