Belföld

Szonda: a fiatalok szavaznának a Jobbikra

Nő a választói aktivitás: januárban a jogosultak 43 százaléka, ma már a fele kinyilvánította, hogy elmegy szavazni. Ugyanakkor a pártoknak még lehet mozgósító hatása a lakosság azon 21 százalékára, amely szerint elképzelhető, hogy végül elmegy szavazni - írja a Népszabadság.

Főként a fiatalok körében, a nagyvárosokban lehet hatékony a részvételre buzdítás. Eddig leginkább a Jobbik tudta javítani a pozícióit. Támogatottsága folyamatosan nőtt, jelenleg a választópolgárok 10 százaléka hívüknek.

A párt tavaly év végén még Budapesten és a nagyvárosokban volt az átlagosnál erősebb, azóta viszont főleg a kis- és középvárosokban, valamint a falvakban volt képes szimpatizánsokat gyűjteni. A folyamat eddigi eredménye a Jobbik kiegyenlített és egyre mélyülő településszerkezeti beágyazottsága. Továbbra is főként a fiatalok körében népszerűek (az átlagost meghaladó, 13 százalékos arányban támogatják), de az elmúlt hónapokban sok új hívet gyűjtöttek a harmincas-negyvenes korosztályban is (11 százalék).

A Jobbik-tábor ugyan növekedett, de a részvételi aktivitás csökkent. Úgy tűnik, hogy a párt frissen érkezett hívei még hezitálnak. Nemcsak abban, hogy menjenek-e szavazni vagy sem, hanem az is dilemma számukra, hogy a Jobbik-e az igazi.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik