Belföld

Újabb vezérigazgatót vettek őrizetbe

Őrizetbe vették az Eclipse Zrt. vezérigazgatóját – tudta meg a hirado.hu. A Figyelő nyár óta arról ír, hogy a cég homályos módon több mint 20 milliárd forintnyi állami megbízást szerzett, és Pintér Sándorral és befolyásos MSZP-s politikusokkal is kapcsolatba hozható.

A Vám-és Pénzügyőrség nyomozói adócsalás és pénzmosás gyanúja miatt tartottak házkutatást az Eclipse Zrt.-nél. A cég vezérigazgatóját őrizetbe vették – tudta meg a hirado.hu.

Hűtlen kezelés miatt rendelt el nyomozást a Fővárosi Főügyészség a Figyelő által tavaly augusztus óta cikksorozatban követett Eclipse-ügy kapcsán. A feljelentést az autók tulajdonosváltásakor kötelező eredetiségvizsgálati piacról kitúrt öt cég tette meg, még januárban.

Az Eclipse legutóbb azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy december 31-én kötött szerződést a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalával (KEK KH) arra, hogy az átalakuló eredetiségvizsgálati rendszerhez szükséges szoftvert módosítja és 5 éven keresztül üzemelteti. Az új szisztéma meglepő gyorsasággal állt fel. Ha nem is teljességében, de január 4-én már működött is, ami furcsa egy milliárdos projekt esetében, ami körül ráadásul más meghökkentő körülmény is akad. A Figyelő újságírójának egy eredetiségvizsgálatot végző műhelyben megmutatták az új szoftver felhasználói kézikönyvét, aminek utolsó frissítési dátuma 2007-es keltezésű.

A Figyelő korábbi cikkeiben részletesen kifejtette, hogy az Eclipse miként szerzett több mint 20 milliárd forintnyi állami megbízást, a legutolsó kivételével nemzetbiztonsági okokra hivatkozva titkosított közbeszerzési eljárásokon.

A lap legutóbb azt mutatta be, hogy a cég vezetői és megrendelői milyen politikai kapcsolatrendszerrel bírnak. Így a társaság kapcsolatba hozható egy volt MSZP-pénztárnokkal, és Pintér Sándorral, aki az Orbán-kormány belügyminisztere volt, és most is a poszt egyik várományosa.

A Figyelő első cikkét az ügyben itt, a politikai összefüggéseket feltáró írást pedig itt olvashatja.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik