Belföld

Sólyom visszaküldte a csoportos keresetindításról szóló törvényt

Nem írta alá és az Országgyűlésnek megfontolásra visszaküldte a polgári perrendtartás csoportos keresetindításról szóló módosítását szerdán Sólyom László köztársasági elnök. Az ügyvédi kamara komolyabb előkészítés után tartja bevezethetőnek a csoportos keresetindítás lehetőségét.

Sólyom László köztársasági elnök nem írta alá és megfontolásra visszaküldte az Országgyűlésnek a törvénymódosítást. Az államfő szerint a jogszabály előkészítetlen, rendelkezései elnagyoltak és visszaélésre adnak lehetőséget.

A polgári perrendtartás módosítását célzó törvénynek a két kezdeményező, Magyar Bálint és Csiha Judit szerint az lett volna a rendeltetése, hogy elősegítse a csoportos jogérvényesítést olyan társadalmi csoportok számára, amelyek egyéni jogérvényesítését anyagi lehetőségeik és egyéb körülmények korlátozzák például a fogyasztóvédelem, a környezetvédelem, vagy a hátrányos megkülönböztetés terén.

Az Országgyűlés utolsó, február 22-ei ülésnapján fogadta el a polgári perrendtartásról szóló törvény módosítását 191 igen és 135 nem szavazattal.

Aggályok

Az államfő emlékeztetett arra, hogy a törvényjavaslat átdolgozásának szükségességére annak parlamenti vitája során az igazságügyi minisztérium államtitkára is felhívta a figyelmet. Emellett a Magyar Ügyvédi Kamara, a Budapesti Ügyvédi Kamara, valamint számos országos gazdasági és kereskedelmi szövetség is kifejezte aggályait a módosítással kapcsolatban.

A szocialista Csiha Judit szerint kellőképpen előkészítették a módosítást, ezt azonban a jelek szerint köztársasági elnök nem tartotta elégségesnek. Hangsúlyozta, hogy a törvény nem alkotmánysértő, mert ha az lenne az Alkotmánybírósághoz küldte volna Sólyom László.

Arra a kérdésre, hogy mekkora esélyt ad annak, hogy a következő parlament elfogadja a jogszabályt, hiszen a zárószavazáson a Fidesz nem támogatta azt, Csiha Judit annyit mondott: nagy esélyt lát a törvény parlamenti támogatására, mivel “elemi igény van rá”.

Nincs sok esély

A másik előterjesztő, Magyar Bálint ugyanakkor rendkívül sajnálatosnak tartotta, hogy Sólyom László visszaküldte a módosítást, mert így meghiúsult az új szabály életbe lépése: “nincs sok esély arra, hogy a parlament összeüljön és a választásokig újratárgyalja ezt a javaslatot”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik