Belföld

Március 15-ön is spórolnak

Méltó, színes, családbarát, takarékos lesz a kormány által rendezett március 15-i ünnepségsorozat. Idén bruttó 185 milliót szánnak a nemzeti ünnepre.

Molnár Csaba kancelláriaminiszter kiemelte: idén bruttó 185 millió forintból finanszírozzák a rendezvényeket, ez az összeg 30 millió forinttal kevesebb, mint tavaly. Elmondta még, hogy három személy köré szervezik az ünnepségeket: Széchenyi Istvánra, Petőfi Sándorra és szabadságharc ismeretlen ifjú katonájára emlékeznek majd.

A Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter felhívta a figyelmet: 1848 legfontosabb politikai üzenete a közös akarat és az egymás iránti szolidaritás. Szerinte el kell érni, hogy az ünnep ne legyen a politikai kampány egy állomása.

Huszárszobrok a múzeumnál

Molnár Csaba elmondta még, hogy több újdonsággal is várják az érdeklődőket, ezek közül kiemelte: március 9-től 18 életnagyságú huszárszobrot helyeznek el a főváros 9 pontján a 18 huszárezred előtt tisztelegve; március 14-én este pedig háromdimenziós térhatású animált díszkivilágításba “öltöztetik fel” a Nemzeti Múzeumot.

Szollár Domokos kormányszóvivő az ünnepségsorozat részleteiről szóval a Nemzeti Múzeum kertjében, március 9-től látogatható történelmi játszóházra és a március 14-ig minden nap működő nyitott filmstúdióra hívta fel a figyelmet. Utóbbiról elmondta: a múzeum lépcsőjén 1848-as, korabeli jelmezekbe öltözve játszhatják el és filmen örökíthetik meg az érdeklődők a forradalom és szabadságharc fontosabb eseményeit.

A március 15-i lakossági programokról szólva a szóvivő említést tett az ünnepi szabadtéri műsorról, amelyet a Nemzeti Múzeum lépcsőin délelőtt 11 órától nézhetnek meg, többek között fellép Dobó Kata, Fullajtár Andrea, Nyári Oszkár, Egyházi Géza és kétszáz táncos működik közre.

Korzó lesz a Lánchídból

A hétfő események központja a “Széchenyi korzó” lesz: a Lánchíd korzóvá alakul – hívta fel a figyelmet. Az itteni események közül kiemelte, hogy a Magyar Tudományos Akadémia parkolójában “haditábor” építenek fel; 15-én a Roosevelt térre látogatók korhű nyomdagéppel nyomtathatják ki a Nemzeti Dalt és 12 pontot.

Szollár Domokos az állami megemlékezésekről szólva elmondta azt is: március 15-én, délelőtt fél tíztől a zászlófelvonással és a Kossuth Emlékmű koszorúzásával veszi kezdetét a hivatalos megemlékezés. Délután egy órától adják át a Kossuth- és Széchenyi-díjakat a Parlament Kupolatermében, ahol jelen lesz Sólyom László köztársasági elnök és Bajnai Gordon miniszterelnök is.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.