Belföld

Gyors közbeszerzés jöhet a kötelező védőoltások ügyében

A lehető leghamarabb – még a választások előtt elindítaná Székely Tamás egészségügyi miniszter a kötelező védőoltásokra vonatkozó közbeszerzési eljárást. A Fidesz szerint a kormányzás végeztével úgy tűnik, „felgyorsul a lopás”.

Az Országgyűlés egészségügyi bizottságának keddi, rendkívüli ülését a kormány kezdeményezte és öt MSZP-s és egy független képviselő ment el, a Fidesz és a KDNP politikusai nem voltak jelen, ahogy ezt egy korábbi sajtótájékoztatón előre jelezték.

Kökény Mihály, a bizottság szocialista elnöke elöljáróban közölte, hogy Mikola István, a Fidesz szakpolitikusa nem egy alkalommal szorgalmazta a közbeszerzési eljárás mielőbbi elindítását, így érthetetlen és megdöbbentő, hogy a Fidesz-KDNP képviselői a közbeszerzési kiírás kapcsán „mutyival és lopással” vádolták meg a kormányt.

Pesti Imre, fideszes képviselő szombaton sajtótájékoztatón azt mondta, egy oltóanyag-beszerzéssel kapcsolatos közbeszerzés terve azt mutatja: a kormányzás végeztével úgy tűnik, „felgyorsul a lopás”. A politikus szerint a kormány ez alatt az ötéves ciklus alatt mintegy 40 milliárd forintot akar elkölteni, holott semmi sem sürgeti, hogy a közbeszerzést még a választások előtt elindítsa, és győztest hirdessen.

Pesti azt is elmondta szombaton, hogy „sebtében készült el az egészségügyi bizottság összehívásának az anyaga”, ami miatt nagyon sok pontatlan adat szerepel benne”. Véleménye szerint látható, hogy az MSZP ellenzékbe készül, és a „kapuzárási pánikban” mindent megtesz annak érdekében, hogy az elkövetkező ellenzéki időszakra biztosítsa az anyagi bázisát.

Székely Tamás egészségügyi miniszter a bizottság ülésén elmondta, hogy a korábbi ötéves szerződések az év végén lejárnak, így ahhoz, hogy a következő öt évre legyen oltóanyag Magyarországon, ki kell írni a közbeszerzési eljárást, arról azonban már a következő kormány fog dönteni, akár vissza is vonhatja a kiírást.

Hozzátette, hogy amennyiben júniusban kiírják az európai uniós közbeszerzést, akkor csak abban az esetben biztosított a jövő évi oltóanyag-ellátás, ha a közbeszerzés „csont nélkül” végigmegy, vagyis senki nem fordul a közbeszerzési döntőbizottsághoz, és a gyártók is tartják a 90 napos szállítási határidőket.

A szocialista Kökény Mihály Pesti Imre sajtótájékoztatójára reagálva azt monda, hogy most van itt az ideje a tender kiírásának, de a közbeszerzés elbírálásáról már a következő kormány dönthet. Véleménye szerint, ha nyárig várnának a kiírással, akkor azt kockáztatnák, hogy nagyon sietni kellene az elbírálással, nem lenne rendben 2011-től az oltóanyag-ellátás, és sokkal kedvezőtlenebbek lenének a pénzügyi kondíciók.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik