Belföld

2 milliós közbeszerzési bírságot kapott a MÁV Zrt.

A vasúttársaság nem tartotta magát az általa felállított pontszámítási módszerhez, ami alapján eldöntötték, melyik ajánlatot válasszák egy szoftverbeszerzési pályázatban.

A kétfordulós, tárgyalásos közbeszerzéssel a MÁV szoftver licencet és hozzá kapcsolódó szolgáltatást vásárolt volna. Az első szakasz végén 5 jelentkezőt választott ki, akikkel az első fordulóban külön-külön tárgyalt a műszaki tartalomról, majd a második fordulóban közösen az árról. A végén az lett a győztes, aki az összességében legelőnyösebb ajánlatot adta. A végeredmény úgy jött ki, hogy a rész-szempontokat pontozta az ajánlatkérő, majd a pontszámokat beszorozta a hozzájuk rendelt súlyszámmal. Az lett a nyertes, aki a legnagyobb – a súlyszámokkal korrigált – pontszámot érte el.

A MÁV Zrt. a NETvisor Zrt.-t hirdette ki nyertesnek, aki 350 millió forintos ajánlati árat adott meg. A nyertes összpontszáma 1.136,1 volt, a második legkedvezőbb ajánlatot tett céget viszont nem nevezte meg az ajánlatkérő. A 1.118,4 pontot elért Fornax Zrt. az értékelést nem fogadta el, és miután áttanulmányozta a nyertes ajánlatot, a Közbeszerzési Döntőbizottsághoz fordult. A KDB – ideiglenes intézkedésként – megtiltotta a szerződéskötést a nyertessel.

A NETvisor Zrt. a saját fejlesztésű NETinv nevű szoftverével pályázott, amelyről azt állította, hogy “dobozos termék”, ami azt jelenti, hogy kész, és azonnal használható. Ezzel szemben az ajánlatkérő előre közölte, hogy a saját fejlesztésű szoftvert úgy fogja fel, mint amely még fejlesztésre szorul, így kevesebb pontot kap, mint a valóban kész termék. Ennek ellenére a NETinv a késztermékre járó, magasabb pontszámot kapta az értékeléskor.

A nyertes cég a jogorvoslati eljárásban becsatolta az Invitel Távközlési Zrt., valamint a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala által kiadott referencia nyilatkozatot. Mindkét cég használta a NETinv szoftvert. A hivatal – a Fornax Zrt. kérdésére – közölte, hogy a szoftvert 7 millió 950 ezer forintért vásárolta.

A KDB azért marasztalta el az ajánlatkérőt, mivel az nem tartotta magát – az általa vállalt – értékelési szempontokhoz. Előre közölte, hogy ha az ajánlott szoftver bármely alrendszere saját fejlesztésű, azért kevesebb pont jár, hiába elégíti ki egyébként a kért követelményeket. A határozat megjegyzi, hogy az ajánlatkérő bemutatót kérhetett volna a NETinv szoftverről, amelynek eredményeképpen meggyőződhetett volna arról, hogy fejlesztés nélkül is ellátja a szükséges funkciókat.

A nyertes ajánlat – mint a KDB megállapította – továbbra is érvényes, viszont jogszerűen újra kell értékelni, hogy megállapítható legyen a nyertes cég.

A 2 millió forintos bírság kiszabásakor a MÁV Zrt. terhére írta a KDB, hogy korábban többször követett el – bírsággal sújtott – közbeszerzési jogsértést, javára szólt viszont az, hogy nem kötötte meg a nyertessel a szerződést, tehát a jogsértés reparálható.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik