Belföld

Meggyalázták a kazári turult

Sikertelenül próbált feljelentést tenni hétfőn a Jobbik salgótarjáni szervezete a kazári turulszobor megrongálása miatt, a rendőrségen ugyanis azt tudatták velük, hogy a nyomozás már folyamatban van - mondta a párt városi elnöke. A rendőrség azt közölte, hogy a nagyméretű bronzszobor fejének letörésével egymillió forintos kárt okoztak az elkövetők.

Bagó László, a Jobbik salgótarjáni elnöke azt mondta: azért akartak feljelentést tenni, mert “nemzeti jelképünket rongálták meg, és alapvető, hogy a Jobbik ez ellen fellép”.

Se feje, se kardja (Fotó: MTI)

Se feje, se kardja (Fotó: MTI)

A helyi szervezet honlapján a történteket az emlékmű egyértelmű “meggyalázásának” nevezik.

Letörték a fejét

A Kazár község központjában lévő, öt méter magas emlékmű tetején álló turulmadár fejét és a lábai alatt lévő kardot ismeretlen tettes letörte és ellopta, a rongálással okozott kár körülbelül egymillió forint – mondta el Dankóné Nagy Éva, a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
Hozzátette: a nyomozást lopás bűntette miatt folytatják.

A rendőrségre Mona Gyula, Kazár jegyzője tett elsőként bejelentést, aki elmondta: sok betörés történt a faluban az utóbbi időben. A község ravatalozójának ajtaját is felgyújtották, és ereszcsatornáit is elvitték – sorolta.

Ötmillió lenne

A jegyző a bronzszobor súlyát nem tudta megbecsülni, de közölte: a közepét betonnal öntötték ki.

Mona Gyula tájékoztatása szerint a helyreállításáig leszerelik a szobrot az emlékműről. Hozzátette: az öntőforma megvan, de a szobor újbóli elkészítése ötmillió forintba kerülne.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.