A férfit lőszerrel visszaéléssel gyanúsította meg a főügyészség – közölte a Központi Nyomozó Főügyészség vezetője.
Keresztes Imre közleményében azt írta: a terrorcselekmény és más bűncselekmény miatt Budaházy György és társai elleni büntetőügyben hétfőn hallgatta ki a főügyészség a gyanúsítottat, Rihó Krisztiánt.
A férfi megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy a Budaházy György vezette bűnszervezet egyik – gyanúsítottként már korábban eljárás alá vont – tagjának a 2009. március 30-ai kérésére, ismeretlen helyről, engedély nélkül 50 darab 9 milliméteres lőszert szerzett be, majd 2009. április 7-én továbbadta az azokat nála megrendelő társának – olvasható a tájékoztatásban.
A főügyész arra a kérdésre, hogy a közleményben miért szerepel a gyanúsított neve, azt mondta, “azért, mert közszereplő”.
Az MTI ezt követően internetes keresőprogramok segítségével egyetlen olyan, a közleményben szereplővel azonos névre talált rá, amelynek viselőjével kapcsolatban felmerülhet a “közszereplőség” fogalma. A Jobbik Magyarország Mozgalom vértesacsai szervezetének honlapján ugyanis az olvasható, hogy Rihó Krisztiánnak hívják a Jobbik Fejér megyei hetedik választókerületének kampányfőnökét.
A Jobbik cáfol
Rihó Krisztián, a Jobbik bicskei elnöke arról tájékoztatta a párt Fejér megyei elnökét, hogy nincs köze a Magyarok Nyilaihoz – olvasható a jobbik által kiadott közleményben.
Rihó Krisztián is értetlenül áll a történtek előtt. Pont azért vett részt a bicskei Jobbik megalapításában, mert hisz abban, hogy az alkotmányos kereteken belül, a demokratikus normák betartásával is lehet radikálisan változtatni hazánk sanyarú helyzetén – folytatódik a közlemény.
A Jobbik Magyarországért Mozgalom várja az esetleges bizonyítékokat a gyanúsítással kapcsolatban, hiszen eddig többször előfordult, hogy a hatóságok indokolatlanul kevertek bele személyeket ebbe az ügybe – zárul a Jobbik tájékoztatása.