Belföld

Könyvvizsgálókat is bevonnának a BKV-ügybe

Két hét múlva, március 10-re elkészül a BKV ügyeit vizsgáló bizottság jelentés-tervezete. Steiner Pál javaslatára könyvvizsgálókat is bevonnának az ügy felderítésébe.

György István, a Fővárosi Közgyűlés BKV-vizsgálóbizottságának vezetője elmondta, hogy a nap folyamán Steiner Pál (MSZP) bizottsági tagtól javaslatokat kapott a koncepcióval kapcsolatban, azok egy részét beépítette a bizottsági tagoknak kiosztott koncepció-tervezetbe.

A koncepció-terv tulajdonképpen arról szól, milyen elvek mentén, miről kellene szólnia a vizsgálóbizottság jelentésének – tette hozzá.

Steiner Pál javasolta, hogy vegyenek igénybe könyvvizsgálót és jogászszakértőket, mert – álláspontja szerint – kivitelezhetetlen, hogy a bizottság tagjai háromezer oldal iratot áttanulmányozzanak, és abból következtetést vonjanak le.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik