Belföld

Darabolós gyilkos Debrecenben

Darabolós gyilkosságra derített fényt a rendőrség: a 34 éves R. Zsolt, aki február elsején Debrecenben agyonverte 67 éves főbérlőjét, korábban, január 13-án meggyilkolta és feldarabolta szomszédját, egy 76 éves, egyedülálló asszonyt - jelentették be a rendőrség és az ügyészség közös sajtótájékoztatóján pénteken Debrecenben.

Tóth Ferenc, rendőr alezredes, a hajdú-bihari rendőr-főkapitányság bűnügyi osztályának vezetője elmondta: a tatabányai R. Zsolt maga jelentette be , hogy eltűnt az idős asszony, akinek azóta sem bukkantak nyomára.

Kiderült, hogy a bejelentő brutális kegyetlenséggel megölte, majd három napig tartó, aprólékos munkával feldarabolta az asszonyt. A testrészeket Debrecen különböző pontjain kukákba rakta. Tóth Ferenc hozzátette: az áldozat egyetlen darabja sem került elő, és a hulladékfeldolgozási technológiából adódóan erre már esély sincs.

A büntetett előéletű tatabányai férfi tavaly márciusban szabadult a börtönből, s “új életet kezdeni” költözött Debrecenbe, a Nyíl utcai albérletbe. Főbérlője, a 67 éves férfi Németországban élt a lányánál, s csak néha látogatott haza. Holttestét február első napjaiban találták meg a lakásában. A gyilkossággal gyanúsított R. Zsoltot Oroszlányban vették őrizetbe a rendőrök más bűncselekmény miatt, amikor elmondta, hogy gyilkosságot követett el Debrecenben – ismertette a részleteket Tóth Ferenc. A vezető nyomozó szerint a férfi részletes beismerő vallomást tett, s feltűnően közreműködő volt a bűncselekmény feltárásában.

A nyomozásban egy hét múltán fordulat történt, amikor R. Zsolt váratlanul beismerő vallomást tett arról, hogy a szomszédból eltűnt 76 éves nőt is ő ölte meg. Horrorisztikus részletek derültek ki a gyilkosságról: az elkövető, hogy eltűntesse a holttestet, három napig tartó aprólékos munkával feldarabolta a szerencsétlen asszonyt, majd darabjait a város különböző pontjain kukákba rejtette. Tóth Ferenc hozzátette: a férfi albérletében egyetlen könyvet találtak: “A csodálatos emberi test” című könyv magától ott nyílt ki, ahol például ez volt olvasható: “az idősebb nőknek gyengébb a medence izomzatuk”.

A kettős gyilkossággal összesen nem egészen 300 ezer forint készpénzhez, illetve eladható értéktárgyakhoz jutott az egyébként hajléktalan, italozó életmódot folytató és rendszeresen játékgépező férfi – jegyezte meg Tóth Ferenc. Elmondta azt is: mivel a holttest nem került elő, s várhatóan nem is fog, rendkívül körültekintő helyszíni adat- és bizonyíték gyűjtést végeztek. A felmosott helyiségben kimutatták a nagymennyiségű vér nyomait is, s annyi bizonyítékuk van a férfi ellen, ami akkor is megállja a helyét a bíróság előtt, ha a gyanúsított esetlegesen visszavonja a beismerő vallomását. Jónáné Pocsai Edit hajdú-bihari főügyész-helyettes az MTI érdeklődésére elmondta, hogy a nyomozás szoros ügyészi felügyelet mellett zajlik.

Az ügyész mind a helyszíni kihallgatáson, mind a bizonyítékok gyűjtésénél ott volt annak érdekében, hogy a bíróság elé megdönthetetlen tényeket, bizonyítékokat tárjanak a brutálisan, előre eltervelten, különös kegyetlenséggel végrehajtott gyilkosságról – tette hozzá a főügyész-helyettes.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik