Belföld

A 2006-os választás – az őszöd előtti kampány

A 2006-os választásokkor két nagy kérdés volt: a két nagy párt – az MSZP és a Fidesz – közül melyik nyeri el a hatalmat, illetve a küszöb körül mozgó kisebb pártok közül ki jut be és ki esik ki. Végül Gyurcsány Ferenc győzött, fél év múlva azonban kiderült, hogy hazudott, és ez 2010-re is kiható folyamatokat indított

A 2006-os választások előtt a szakértők a kétpárti váltógazdaságot vizionáltak, amelyben a két nagy párt (MSZP és a Fidesz) küzd egymással, a kisebbek pedig annyira leszakadnak a többségtől, hogy félő volt: még a küszöböt sem érik el.

Az SZDSZ, bár négy évig kormányon volt, igazán nem sikerült az ötszázalékos küszöbről jelentősen felfelé lendülnie. Az MDF pedig – aki közben összerúgta a port korábbi szövetségesével, és a Fidesz nélkül vágott neki a voksolásnak – sokáig úgy tűnt, még a parlamentbe se jut be. A Munkáspárt és a MIÉP ekkorra annyira marginalizálódtak, hogy az állami támogatást jelentő egy százalékért küzdöttek. Utóbbi mellett azonban – pártszövetségben – felbukkant egy új, szélsőjobboldali erő: a Jobbik Magyarországért Mozgalom.

Gyurcsány Ferenc a Liberálisok Házában a választások éjszakáján (Fotó: MTI)

Gyurcsány Ferenc a Liberálisok Házában a választások éjszakáján (Fotó: MTI)

A regnáló kormány a 2002 és 2006 közötti ciklus közepén miniszterelnököt váltott: Medgyessy Péter mögül napok alatt hátrált ki az MSZP-SZDSZ koalíció, és a miniszterelnök-keresésnek már akkor az volt az egyik legfőbb szempontja, hogy olyan embert találjanak, aki képes 2006-ban felvenni a kesztyűt Orbán Viktorra. Ezt a személyt Gyurcsány Ferenc egykori ifjúsági- és sportminiszterben találta meg a párt. Gyurcsány kiállása, beszédei nagy hatással voltak az emberekre, és a szocialisták magabiztosan vágtak neki a kampánynak.

Kampány

Az MSZP kampánya az ígérgetésre épült: Gyurcsány Ferenc lelkesítő beszédeket tartott országszerte, a nyílt vitákon pedig tagadta, sőt kikérte magának, hogy ismételt kormányra kerülése esetén például vizitdíj bevezetését terveznék. Igaz, az ország több házára felhúzott, több emelet magasságú Gyurcsány-poszter sokakban ellenérzést keltett.

Az MSZP választási plakátjai (Forrás: MSZP)

Az MSZP választási plakátjai (Forrás: MSZP)

A Fidesz kampánya ezzel szemben az MSZP elmúlt négyévi kormányzásának támadására épült. Plakátsorozatuk, amelyen nyugdíjasok és fiatalok szürke, szomorú arckifejezést vágnak, a felirat szerint pedig: „Rosszabbul élünk, mint négy éve”, reklámszakemberek szerint balfogásnak minősült, a negatív kampány inkább visszafelé sült el, ráadásul a szlogen a kabarék egyik kedvenc témája lett.

A Fidesz plakát-kampánya (Fotó: fn.hu)

A Fidesz plakát-kampánya (Fotó: fn.hu)

A választás előtt szokásos miniszterelnöki tévévita (2006. április 5-én) lényegében döntetlen lett, a két esélyes miniszterelnök-jelölt közül Gyurcsány agresszívebb hangot ütött meg, Orbán pedig számon kérő volt. „Azt kérem, még ma este, azt a kampányt, amely arra épül, hogy mi el akarunk adni, privatizálni akarunk – ezt vonják ki a forgalomból. Így sem akarhat nyerni. Ez nem tisztességes, Elnök Úr” – mondta a vita során Gyurcsány Ferenc. A mondatot később, az egyes kormányzati intézkedések alkalmával sokszor visszaidézték. (Tréfás plakát-montázsokat tartalmazó galériánkat itt tekintheti meg!)

Választási eredmény

A 2006-os országgyűlési választást nem nagy fölénnyel bár, de az MSZP nyerte. A leadott szavazatok alapján az MSZP 186 (az SZDSZ-szel közös jelöltekkel együtt 192), míg a Fidesz 164 helyet szerzett a 386 fős Országgyűlésben. Az SZDSZ 18 helyet kapott, míg a parlamenti küszöböt mindössze néhány vokssal átlépő MDF 11 képviselőt delegálhatott. Ezen felül a Somogyért Egyesület képviseletében egy független képviselő is helyet foglalhatott a 2006-ban alakult parlamentben. (Gyenesei István később a Gyurcsány-kormány önkormányzatokért és sportért felelős minisztere lett).

Az eredmény tükrében a köztársasági elnök az MSZP-t, és annak miniszterelnök-jelöltjét, Gyurcsány Ferencet kérte fel kormányalakításra. A többséghez azonban szükség volt az SZDSZ-re is, így a régi koalíciós partnerek ismét összefogtak. A 2006. június 9-én esküt tett kormányban három tárcát kaptak a liberálisok: a gazdaságit (Kóka János), az egészségügyit (Molnár Lajos), valamint a környezetvédelmit (Persányi Miklós).

Őszöd után

A második Gyurcsány-kormány hivatalba lépése viszonylag zökkenőmentes volt, egészen 2006. szeptember 17-ig. Ekkor került ugyanis nyilvánosságra a még tavasszal a balatonőszödi pártüdülőben elmondott beszéde. Ebben Gyurcsány Ferenc lényegében elismerte, hogy hazugsággal nyerték meg a választást, a kormányzás első éveiben pedig lényegében nem csináltak semmit.

Az őszödi beszéd eredményeként a nem sokkal később tartott önkormányzati választáson “narancsszínbe öltözött az ország”: az olyan, korábban szocialista fellegvárnak tartott városokban, mint például Salgótarján is nagy arányban győzött a Fidesz.

Bár a beszéd kiszivárgása hónapokig tartó tüntetéssorozatot indított el, és az MSZP népszerűségét a rendszerváltás időszakához fogható mélypontra taszította Gyurcsány Ferenc nem mondott le, egészen 2009. március 20-ig.

Címkék: Belföld

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.