Belföld

Vasárnaptól új menetrend, februártól drágulás

Vasárnap nulla órakor lépnek életbe a 2010. évi vasúti és volán-menetrendek.

A MÁV-START Zrt. korábban azt közölte, hogy az új vasúti menetrend egyes szakaszokon jobb kínálatot ad az eddiginél.

Nem rendelt azonban személyszállítási közszolgáltatást a Közlekedési Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium (KHEM) 27,5 mellékvonalra.

A Volán-társaságok a 2010. évi menetrendben az eddigi buszjáratokat közlekedtetik, kiegészítve a vasúti mellékvonalakon átvett szolgáltatás elvégzéséhez szükséges járatokkal.

A vasárnap életbelépő menetrendek 2010. december 12-éig lesznek hatályosak.A közlekedési minisztérium korábban azt közölte, hogy a MÁV-START és a Volán társaságok által kiadott bérletek árai átlagosan 10, a jegyárak pedig átlagosan 15 százalékkal emelkedhetnek 2010. február elsejétől.

A vasúti és autóbuszos szolgáltatók díjainak változásáról január közepére várható döntés.

A tervek szerint a technikai feltételek megteremtésétől függően legkésőbb 2010. február végéig minden szolgáltató bevezeti az új jegytípust, a regisztrációs jegyet az ingyenes kedvezménnyel utazók számára.

Itt állíthatod be, hogy a Google kereső elöl hozza a 24.hu-s találatokat

Ajánlott videó

Olvasói sztorik