Belföld

Gyanúsítják a terézvárosi jegyzőt és alpolgármestert

Kerékbilincsek fizetés nélküli leszerelése miatt vádolja a Budapesti Nyomozó Ügyészség a terézvárosi jegyzőt és az egyik alpolgármestert.

Felbujtóként elkövetett hivatali visszaéléssel gyanúsította meg a terézvárosi jegyzőt és az egyik alpolgármestert a Budapesti Nyomozó Ügyészség a kerületi közterület-felügyelet vezetője elleni, kerékbilincsek fizetés nélküli leszerelése miatt folyó eljárásában.

A Fővárosi Főügyészség közleménye szerint H. Csabát azzal gyanúsítják: július 22-én rávette a terézvárosi közterület-felügyelet vezetőjét arra, hogy hivatali helyzetével visszaélve egy, a kerületben szabálytalanul parkoló autóról a kerékbilincset költségek megfizetése nélkül szereltesse le.

Az MTI információi szerint a gyanúsított Hatvani Csaba, a kerület vagyongazdálkodásért, városüzemeltetésért és közbiztonságért felelős alpolgármestere.

Sajtos Csilla jegyzőt, akit az ügyészség szintén csak monogrammal jelölt meg, ugyanezzel gyanúsítják, csak egy másik autóval kapcsolatban, amelyről július 24-én vették le a kerékbilincset.

Az ügyészség vizsgálata szerint Farkas Kálmán 2009. áprilistól júliusig – a most vizsgált két üggyel együtt – összesen kilenc esetben intézkedett a kerületben szabálytalanul parkoló személygépkocsikra felszerelt kerékbilincsek leszereléséről úgy, hogy a felmerült költségeket nem kellett az érintetteknek kifizetniük, és a szabálytalan parkolás miatt hivatalos eljárás sem indult ellenük.

A Budapesti Nyomozó Ügyészség augusztus elején vesztegetés gyanúja miatt indított eljárást a terézvárosi közterület-felügyelet vezetője, Farkas Kálmán ellen, mert a gyanú szerint tavaly és az idén minden hónap elején az előző havi kerékbilincselések számától függően 500 ezer és 800 ezer forint közötti “ösztönzési pénzt” fogadott el a Centrum Parkoló Kft.-től, hogy a közterület-felügyelők több kerékbilincset helyezzenek ki.

A gyanú szerint Farkas Kálmán az átvett összegből minden hónapban juttatott beosztott közterület-felügyelőinek is.

Farkas Kálmánt – akit a bíróság előzetes letartóztatásba helyezett – vezető beosztású hivatalos személy által elkövetett
vesztegetéssel gyanúsítják, amit a gyanú szerint a közterület-felügyeleti vezető hivatali helyzetével visszaélve, bűnszövetségben és üzletszerűen követett el.

Az ügyben gyanúsítottként hallgatták ki a kerületi közterület-felügyelet egyik munkatársát is, valamint a Centrum
Parkoló Kft. ügyvezetőjének helyettesét, Dudás Gábort.

Dudást és Farkast augusztus 10-én érték tetten, amikor Dudás 215 ezer forintot adott át a Centrum Parkoló Kft. székhelyén a terézvárosi közterület-felügyelet vezetőjének.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik