Ózdon tavaly gyilkoltak meg egy férfit és kislányát. Az eset után a rendőrség nagy erőkkel kezdte meg a kutatást, ennek során kiderült, hogy a férfinak nagyobb összeggel tartozott egy 23 éves fiatalember, aki nem akarta visszafizetni adósságát.
Később arra is rájöttek, hogy az elkövető egy ózdi telephelyre csalta hitelezőjét, ott végzett vele és kislányával – számolt be Dobi Tamás, szóvivőhelyettes.
Elmesélte, hogy a bejelentést követően 24 órán belül elfogták és őrizetbe vették a gyilkosság gyanúsítottját, és meghallgatták a segítőit. A két fiatalkorú lány, aki közreműködött a bűncselekmény nyomainak eltüntetésében, azt mondta, emberölésről nem tudtak, abban nem vettek részt. A rendőrség velük szemben bűnpártolás gyanúja miatt nyomozott.
Az eljárás most zárult le, hamarosan elítélik a vádlottakat.