A volt kormányfő Demokraták-ébresztő címmel írta blog-bejegyzésében: azon nem csodálkozik, hogy a vezénylő tábornok, a nagy nemzetmentő lehazudja a csillagot az égről, azon már inkább, hogy ezt minden következmény nélkül teheti, mert senki nem kéri ki magának.
Gyurcsány Ferenc nem nevezte meg írásában Orbán Viktort, de az ő nyilatkozataira reagált.
A Fidesz elnöke korábban azt mondta, hogy nem az MSZP és a Jobbik az ellenfél, hanem a szegénység, a munkanélküliség és az eladósodottság.
Gyurcsány viszont felhívta a figyelmet, hogy a szegény gyerekek ingyenes étkeztetését, a méltányossági nyugdíjat és a közmunka program kibővítését az MSZP-kormány vezette be.
