Jelenleg a felsőoktatási intézmények nem kérnek kötelező jelleggel emelt szintű érettségi vizsgát a felvételihez. Arató Gergely, szocialista képviselő javaslata szerint az emelt szintű érettségi követelményét első alkalommal a 2014 szeptemberében induló alap, illetve osztatlan képzések első évfolyamára jelentkezőknél kell majd alkalmazni, ezt követően pedig felmenő rendszerben lépne életbe.
Emellett az Országgyűlés oktatási és tudományos bizottsága elfogadta azt az indítványt is, amely szerint a jelentkezésekhez szükséges vizsga szintjét közös intézményi javaslat alapján a kormány képzési területenként, illetve szakonként rendeletben határozza meg. Emellett a kormány fogja kijelölni azokat a vizsgatárgyakat is, melyek közül a felsőoktatási intézmények választhatnak.
