Balsai István, a Fidesz elnöki stábjának jogi igazgatója ezt azzal kapcsolatban mondta, hogy a Magyar Nemzet csütörtöki számában – egy, a birtokába jutott dokumentumra hivatkozva – azt írta: értékesítené a kormány az állami üdülővagyon egy jelentős részét, köztük a balatonőszödi kormányüdülőt is.
Balsai István közölte: ha a Fidesz kormányra kerül, minden ilyen szerződést, „minden ilyen sebtében elképzelt és végrehajtott bizniszt, ingatlaneladást, végkiárusítást” felül fog vizsgálni.
Csak az üzemeltetési jogot
A kormányszóvivő közben bejelentette: nyílt közbeszerzési eljárással értékesíti 13 állami üdülő üzemeltetési jogát a Miniszterelnöki Hivatal Központi Szolgáltatási Főigazgatósága.
A 13 üdülő továbbra is állami tulajdonban marad – közölte tájékoztatóján Szollár Domokos.
Kevesebb pénz
A kormány döntését részben azzal indokolta, hogy a jövő évi költségvetésben egymilliárd forinttal kevesebb áll majd az üdülőket fenntartó főigazgatóság rendelkezésére. Nemcsak az a lényeg, hogy olcsón és költséghatékonyan működtessék ezeket az üdülőket, hanem az is, hogy ezt arra szakosodott professzionális cégek tegyék – mondta.
Kitért arra, a közbeszerzési pályázatban rögzítik, hogy a nyertes üzemeltetőnek a dolgozók legalább 50 százalékát, négyszáz embert, tovább kell foglalkoztatnia. Kérdésre válaszolva azt mondta, lehet leépítés, ez a döntés az új üzemeltetőnek a joga.
A kormányszóvivő hangsúlyozta: a köztisztviselők a jövőben is hasonló feltétekkel tudják majd igénybe venni az üdülőket, mint eddig.
Őszöd marad
Szollár Domokos tájékoztatása szerint továbbra is a MeH vagyonkezelésében és üzemeltetésében marad a balatonőszödi kormányüdülő és a tihanyi Honti Villa, hét további üdülő pedig más állami szervhez – például a rendőrséghez – kerül.
Hozzátette: a kormány nem akarja tovább működtetni a Tabáni Teniszcentert.
Szollár Domokos közölte azt is, hogy a döntés előtt egyeztettek a köztisztviselőket képviselő valamennyi érdekképviselettel.