A tájékoztatásban „fél” vonalként megjelölt vonal a Zirc és Veszprém közötti pályaszakasz, ahol csak a hétvégén járnak majd a vonatok. A kormány döntése értelmében három vonalon – Karád-Siófok, Nyíregyháza-Nyírbátor, Nyíregyháza-Vásárosnamény – megmarad a vasúti közlekedés. A Zirc-Veszprém vonal sajátos működését pedig az magyarázza, hogy figyelembe veszik a turisztikai szempontokat.
Szollár Domokos úgy fogalmazott: olyan döntést hozott a kormány, amely figyelembe vette az érdekképviseletek véleményét és álláspontját is. Kiemelte, hogy az átalakítás nem jár létszámleépítéssel, átcsoportosítják a dolgozókat. Erről már zajlanak az egyeztetések. Kitért arra is, hogy, a kabinet ebben a ciklusban nem tervez további intézkedéseket a közösségi közlekedésre vonatkozóan.
A közlekedési tárca honlapján már olvasható a jövő évi vasúti menetrend és a vasúti személyszállítási megrendelésből kimaradó viszonylatok autóbuszos többletjáratainak frissített összefoglaló táblázata.
A Fidesz szerint beigazolódott, hogy a kormány nem szakmai, hanem politikai alapon hozta meg a vasúti átalakításokkal, a mellékvonalak bezárásával kapcsolatos döntéseit.