Somsályon, a belvárostól mintegy nyolc kilométerre épp kisebbfajta kupaktanács verbuválódott össze az utcán egy lopás hírére. Az egyik udvarból eltűnt egy fűkasza. A kompánia láthatóan jól tudja, ki vitte el. Budai László telepgondnok a rendőrséget hívja. „Sokszor egy óra, mire kiérnek” – mondja, aztán magyarázkodik, mert az eltűnt szerszám tulajdonosa nem érti, miért nem megy azonnal a tetteshez.
„Mit érek vele, ha én jól tudom, hogy ki vitte el a fűkaszát, de semmit sem tehetek?” – kérdi László fia, aki néhány hete hagyott fel a telepgondnoki munkával. „Azért vállaltam ezt a munkát, hogy rend legyen Somsályon. De a rendőrökkel és a városőrökkel nem olyan jó az együttműködés, mint azt annak idején gondoltuk. Nekem nincs semmilyen felhatalmazásom. Ha valaki rosszat szól, rosszat csinál, annyit tehetek, hogy odaütök. Akkor meg engem csuknak le. Nekem van két gyerekem, és ez nem hiányzik.”
A kisebbségi önkormányzat vezetője azt mondja, visszaesett a bűnözés augusztus óta. Pedig nemcsak az okozhat gondot, hogy a telepőrség a meggyőzőképességén kívül nem sok eszközt vethet be, ha tetten ér valakit, hanem az is, hogy minderre délután két órától este tízig van csak lehetősége. Akkor ugyanis véget ér a műszak. Az éjszakai munkáért pedig pótlékot kellene fizetni, amire egyelőre nincs kerete az önkormányzatnak.
„A telepőrök tudják akkor is, ha éjszaka történik a lopás, hogy ki volt az, mert ismerik egymást, tudják, ki mire „szakosodott”. Így azóta kevésbé mernek bármit is elkövetni” – magyarázza meg a lopás visszaszorulását Berki Lajos, a program kitalálója.
A helyzetből adódóan az is elkerülhetetlen, hogy a telepőrök a munkájuk során ismerőst kapjanak rajta valami bűntetten, és ez bizony sokszor morális választás elé állíthatja őket, amikor is mérlegelniük kell. És a mérleg nyelve nyilvánvalóan nem mindenkinél billen ugyanarra.
„Nekem rossz érzés, ha az egyik szülőmet falopáson érem. De nem szabad elengednem, míg meg nem érkezik a rendőrség, mert ez a munkám, ezzel keresem a kenyeremet” – mondja Oláh Vilmos, aki már dzsúdótanfolyamra is beiratkozott, hogy ha kell, puszta kézzel is szembe tudjon szállni az esteleges támadókkal. Budai Béla, extelepőr viszont másképp gondolkodik, azt mondja, ezért is hagyta ott a munkát: „Azokra szóljak rá, akik azért lopják a fát, hogy ne fagyjanak meg a gyerekeik, míg a képviselők elteszik a százezreket és hagyják, hogy szétlopják a kultúrházat, a sportcsarnokot…?!”
Bánszállás telepen egy szinte tökéletesen lebontott házat mutatnak a telepőrök. Nemcsak a nyílászárókat vitték el, de a parkettát is felszedték. „Ilyen augusztus óta nem történhet meg” – mondja Vilmos. „Jó érzés, hogy ezt már el tudtuk érni.” A járőrözés során többen odalépnek hozzánk az utcán, és szinte rajongva dicsérik az őröket. „Amióta ők járőröznek, nyugodtan alszom el” – mondja egy idős hölgy. A sarkon befordulva a következő utcából viszont már méltatlankodva kiabál valaki: „Miért pont téged választottak ki? Nemrég jöttél ide, és még gyereked sincs!”. Sokan igazságtalannak érzik, hogy olyan valaki vigyáz a rendre, aki nemrég még éppúgy munkanélküli volt, mint ők. A húsz őr ugyanis minimálbért kap, ami jobb megélhetést biztosít nekik és a családjuknak, mint a telep átlagos életszínvonala.
Augusztus óta egy nagyobb visszhangot kiváltó esemény történt a környéken a telepőrség működése alatt. Pontosabban nem történt, ami éppen a bánszállási telepgondnokoknak köszönhető. Augusztus végén egy hároméves kisfiú kifutott az útra és nekiment egy autónak. A néhány perc alatt kialakult lincshangulatot az egyik gondnok csitította el, mielőtt még bárki megsérült volna.
Pontos adatokat azonban arról, hogy mennyivel esett vissza a bűnözés a környéken a telepőrök munkálkodása nyomán, csak novemberben árul el a rendőrség.
