A miniszterelnök az ORTT előző napi döntésével kapcsolatos magyar újságírói kérdésre válaszolt az EU-csúcs brüsszeli színhelyén, még a magyar médiatestület elnökének lemondása előtt.
Bajnai: a közérdeket kell képviselnie
Az ORTT szerdán a Fidesz, a KDNP és az MSZP által delegált tagok voksával határozott két országos kereskedelmi rádió műsorszolgáltatási jogosultságának odaítéléséről.
„A közérdek egyik része, hogy a kereskedelmi csatornák értékesítéséből a lehető legnagyobb bevétel folyjék be” – szögezte le. Hozzátette: ez akkor ér valamit, ha a bevételt, a licencdíjat be is fizetik. Erre az ORTT-nek megfelelő garanciákat kell érvényesítene, olyanokat, amelyek a következő hét évben nem változtathatók meg.
Azt is biztosítani kell, hogy aki független kereskedelmi rádiót hallgat, biztos lehessen abban, hogy független híreket, információkat kap, nem politikai elfogultság szerint szerkesztett médiát – hangoztatta Bajnai. Hozzáfűzte: hamarosan kiderül, hogy az ORTT döntése érvényesítette-e egyszerre ezeket a szempontokat.
Orbán is megszólalt
Az ugyancsak Brüsszelben tartózkodó Orbán Viktor Fidesz-elnök gazdasági ügynek minősítette a frekvenciapályázattal kapcsolatban történteket – szintén még az ORTT-elnök lemondása előtt.
„Sohasem kedveltem azokat az üzletembereket, akik a gazdasági verseny helyett a politikai kapcsolatokat próbálták használni. A gazdasági verseny arra van, hogy az ember ott helytálljon, és ne politikai pártfogás, pártfogók után futkározzon. Itt most volt egy verseny, a versenyben eredményt hirdettek. Ha ez megfelelt a jogi előírásoknak, akkor nekem mint politikusnak nincs dolgom ezzel a döntéssel” – mondta Orbán.
