Belföld

Az MSZP beszólt Kósának

Hiteltelen volt a fideszes politikusok által összehívott önkormányzati tüntetés, mivel megoldódnak azon ügyek, amelyek miatt meghirdették a demonstrációt - mondta Nyakó István, az MSZP szóvivője.

A kormánypárti politikus szerint a kormány megállapodott az egészségügyi ágazattal, a fogyatékosok szervezeteivel, az egyházakkal a jövő évi költségvetési támogatásukról, illetve a gyermekétkeztetés finanszírozása is megoldódni látszik.

Nyakó István azt mondta: a válságkezelő kormány és az MSZP hiteles politikát folytat, erőfeszítéseket tesznek a forint stabilitásért, azért, hogy a bankok korrektül járjanak el az ügyfeleikkel, vagy hogy a távhő általános forgalmi adókulcs jövőre csökkenjen, vagy hogy a közbiztonságra több pénz legyen, és hogy adócsökkentés révén több maradjon az emberek borítékjában 2010-ben.

Hangsúlyozta: mindezt nem konjunktúra, hanem globális gazdasági válság idején igyekszik megteremteni a kormány. Az MSZP szóvivője szerint az emberek ma azzal szavaztak, hogy otthon maradtak, és nem hittek a Fidesz pártpolitikai jelszavainak.

Kitért arra, hogy a Kósa Lajos Fidesz-alelnöke vezette Debrecenbe a szocialista kormányok alatt több mint százmilliárd forint támogatás került.Az MSZP ellentétben a Fidesz kormányzati időszakában folytatott gyakorlattal, soha nem a polgármester párthovatartozását nézte a támogatás elosztásakor, hanem a településen élők jogos igényeit – jegyezte meg. Nyakó István szerint ma válság van, ezért mindenkinek kevesebbel kell beérnie, de ezt az állampolgárok pontosan értik, elfogadják, ha nem is szeretik.

Itt állíthatod be, hogy a Google kereső elöl hozza a 24.hu-s találatokat

Ajánlott videó

Olvasói sztorik