Belföld

Őrt állítanak a legkisebb faluba

Hazánk legkisebb falujában, a Veszprém megyei Megyer község utcáin fog járőrözni az első magyar településőr. A rend újdonsült ellenőre csütörtökön hajnalban, a település lakói által rendezett kisebb ünnepség után indul első útjára.

Megyer község polgármestere, Pajer Kristóf a településőri program meghirdetése után az elsők között nyújtotta be pályázatát. Mint mondta, ezzel is szerette volna jelezni, fontosnak érzi, hogy a kis zsákfalu lakossága az elérhető legnagyobb biztonságban érezhesse magát. A rend új őrzőjének mnukáját térfigyelő kamerák és mezőőr is segíti – olvasható az Önkormányzati sajtószolgálat honlapján.

A településőr-program része annak a “Rend és biztonság” nevet viselő tízpontos közbiztonsági csomagnak, amelyet Bajnai Gordon miniszterelnök szeptember 7-én jelentett be. A településőrök munkájához szükséges felszerelés költségeit és munkabérét a kormány biztosítja, tevékenységüket pedig az önkormányzatok irányítják.

Legfontosabb feladatuk a rendőrséggel való együttműködés a
bűnmegelőzésben, emellett pedig a közterület-felügyelők munkáját is segíthetik. A településőröknek azonban munkájuk során sem hatósági jogkörük, sem kényszerítő eszközük nem lesz.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.