Belföld

Pár nap lesz a Fidesz haladéka

A kormányalakítás után a Fidesz csupán pár nap „türelmi időre” számít a közvélemény részéről - mondta Navracsics Tibor az InfoRádió Aréna című műsorában. A Fidesz "mocskos kampányra" számít.

A Fidesz parlamenti képviselőcsoportjának vezetője megerősítette, hogy ha a Fidesz megnyeri a választást, a kormányalakítás után azonnal új költségvetést alkot. Az elmúlt évek tapasztalatai azt mutatták, hogy a költségvetés általában már március-áprilisra elveszíti „szavatosságát” – tette hozzá.

Arra a kérdésre, mennyi türelmi időre számít a Fidesz nyolc év ellenzékiség után a közvélemény részéről, Navracsics Tibor azt mondta: a kormányalakítást követően egy-két napra. Mint megjegyezte, „pár nap áll rendelkezésünkre, hogy megmutassuk, hogy mi máshogy képzeljük el a kormányzást, (…) más irányban képzeljük el Magyarország jövőjét, mint ahogyan az most alakul”.

Új irány

Hangsúlyozta, hogy az új költségvetésben meg kell jelennie azoknak a stratégiai irányoknak, amelyekről évek óta beszél a Fidesz, az európai uniós források felhasználásának módjától kezdve a munkahelyteremtésen keresztül a gazdasági növekedés beindításáig, az adócsökkentésig. “Egy olyan költségvetésnek kell akkor már majd megjelennie a választópolgárok előtt, amely azt mutatja, hogy az új kormány új irányban képzeli el Magyarország jövőjét” – fogalmazott.

A Fideszben nagyjából mindenki tudja, hogy még ha nagyarányú is lesz a választási győzelem, az nem jutalom, hanem megelőlegezett bizalom – mondta, hozzáfűzve: “nekünk nem szabad okot adni a csalódásra”. A frakcióvezető szerint nagyon fontos, hogy az emberek olyan politikusokat lássanak, akik nem az “uralmi pozíciókból beszélnek a polgárokkal, (…) hanem akik szolgálni akarják a polgárokat”.

Arra, hogy kormányon meddig fognak az előzmények ismertetésével foglalkozni, a politikus közölte: nyilván lesz olyan terület, ahol nincs annyi probléma, ahol lehet építeni az előző kormány örökségére, hiszen “nem gondolom, hogy minden területen és száz százalékig rossz, ami történt az elmúlt nyolc évben. Vannak olyan terültek, ahol folytatható tradíciók vannak, és vannak olyan területek, ahol viszont botrányos ügyek vannak, ott ez (az előzmények ismertetése) nyilván tovább fog tartani”.

Egymillió új munkahely

Navracsics Tibor a Fidesz által szorgalmazott egymillió új munkahellyel kapcsolatban kifejtette: amikor arról beszélnek, hogy tíz év alatt egymillió munkahelyet kell újra-, vagy újat teremteni, akkor ez nem ígéret a részükről. “Nem azt mondjuk, hogy tíz év alatt teremtünk egymillió munkahelyet, hanem azt mondjuk, ahhoz, hogy Magyarország talpon maradjon a közép-európai gazdasági versenyben, ahhoz egymillióval több legális munkahelyre van szükségünk” – közölte.

Arra a felvetésre, hogy egyes spekulációk szerint a költségvetés gyors elfogadása után a kormány lemond, Bajnai Gordon miniszterelnök elmegy Brüsszelbe biztosnak, a Fidesz pedig, ha megnyeri a választást, ott fog szembesülni a válság megoldatlanságának problémájával, Navracsics Tibor úgy reagált: van benne a logika, de szerinte ha április-májusban lesz a választás, akkor is ott fognak szembesülni a válság megoldatlanságának problémájával.

Rámutatott ugyanakkor, hogy a biztosi poszttal kapcsolatos halogatással van egy probléma: a tagállamok ugyanis sorra jelölik meg azokat a területeket, amelyekkel szeretnének foglalkozni, ezért “attól félek, hogy Bajnai Gordon addig taktikázik, (…) ameddig elmegy az összes pozíció, és nem fogunk tudni fajsúlyosat szerezni”.

A frakcióvezető beszélt arról is, hogy több jel arra utal, miszerint a szocialisták egy “nagyon-nagyon mocskos, lejárató kampányt fognak kezdeni”, amely személyre szóló lesz, és nem fognak kötődni szervezetileg az MSZP-hez, “ők ezt nem fogják sohasem felvállalni”.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.