Belföld

Elsötétült a Liszt Ferenc tér

Nem intézkedtek a terézvárosi csendrendeletet megsértő vendéglátókkal szemben. A kávéházak tíz órakor öt percre lekapcsolták a fényeket és a zenét, ezzel demonstrálva, milyen kihalt lenne a Liszt Ferenc tér, ha a csendrendelet életbe lépne.

A Liszt Ferenc tér kávéházai pontban tíz órakor lekapcsoltak minden fényforrást és leállították a háttérzenét, amit amúgy is teljesen elnyomott a kávéházi forgatag zaja. A tér vendéglátó egységei hemzsegtek az emberektől, több részen a gyalogos forgalom bizony komoly akadályba ütközött a kihelyezett asztalok, székek, napernyők formájában.

A terézvárosi önkormányzat által júniusban megszavazott rendelet ellen tüntettet a kerület vendéglátóit tömörítő Broadway Egyesület. Mint azt Koltay András, a Broadway Egyesület jogi képviselője az FN.hu-nak korábban elmondta, már augusztus eleje óta folyamatos egyeztetés zajlik. Az önkormányzat szeptember 15-éig várja a vendéglátóegységek, szórakozóhelyek javaslatait. Koltay András szerint már vannak ötletek, de még nincsenek konkrét formába öltött javaslataik. Mindenesetre a tervek között szerepel például a kerületi rendőrkapitányságnak nyújtott anyagi segítség, a fokozottabb rendőri jelenlét érdekében.

Maga a tüntetés lényegében öt perc alatt lezajlott. Este tíz órakor, amikor a kerület vendéglátó és szórakoztató egységeinek szeptember 1-jétől be kellene zárnia, valóban lekapcsolták a villanyokat és a zenét, de mire a tájékozatlan vendég döbbenten végig szívta a cigarettáját, már minden ment tovább a régi kerékvágásban.

A rend őrei Liszt lábainál strázsáltak, de tevékenységük kimerült a tíz órát megelőző másodpercek visszaszámlálásában. Nem intézkedtek a rendeletet megsértő vendéglősökkel szemben, hiszen megegyezésre jutottak az önkormányzattal, hogy a szeptember 10-én tartandó képviselőtestületi ülésig nem alkalmaznak szankciókat az új rendelettel kapcsolatban.

Valószínűleg nem is annyira a csendrendelet elleni demonstráció, inkább a kellemes vénasszonyok nyarának időjárása és az átlagosnál kicsit nagyobb számban kihelyezett asztalok és székek vonzották a hatalmas tömeget. A rövid, de hangulatos megmozdulás állítólag sportolókat és közéleti személyiségeket is meghívtak, de tudósítónk mindössze néhány martinit szürcsölő playmate-et ismert fel a vendégrengetegben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik