A közlemény emlékeztet arra, hogy az SZDSZ-t korábban gyakran érte az a vád, hogy kizárólag a főváros problémái iránt fogékony. Az új SZDSZ éppen ezért szeretné világossá tenni, hogy középpontba állítja a vidékpolitikát – írták.
A tervek szerint a vidékpolitikai kabinet vezetősége és szakmai műhelye a munkahelyteremtés, az infrastrukturális fejlesztés és a modern agrárgazdaság témáiban alakítja majd ki álláspontját.
A vidékpolitikai kabinet tagjai: Kovács Kálmán elnök mellett, Iványi Tamás, Kertész Zoltán, Komáromi Szilárd, Wekler Ferenc és az Új Generáció nevű ifjúsági szervezet képviseletében Radnóti Henrik. A testület munkájában részt vesz több szakértő és helyi politikus.
Retkes Attila, az SZDSZ elnöke megválasztásakor közölte, hogy a párt teljes szervezeti megújításán dolgozik majd, amelybe beletartozik hét szakpolitikai kabinet felállítása. Eddig az önkormányzati és várospolitikai kabinet, továbbá a kül- és nemzetpolitikai kabinet alakult meg.