Belföld

Titkosszolgálati segítséggel bukkanhattak a romák támadóira

Kisléta után már a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat is minden erejével azon volt, hogy kiderítsék, kik állnak a romák elleni támadássorozat mögött. A gyanúsítottakra már a 90-es években felfigyelhettek egy zsinagóga felgyújtása miatt.

Közel négy és fél millió mobilhívás cellainformációjának értékelése után jutott a rendőrség a romák feltételezett gyilkosainak nyomára. Az FN.hu úgy tudja, hogy a Nemzet Nyomozó Iroda munkatársai mellett a magyar titkosszolgálat is aktívan részt vett a nyomozásban.

Értesüléseink szerint a Nemzetbiztonsági Hivatal az egész ügy során szorosan együttműködött a rendőrséggel, a lehallgatásokra és megfigyelésre szakosodott Nemzetbiztonsági Szakszolgálat pedig – különösen a nyomozás utolsó szakaszában – már más ügyekről is átcsoportosította az embereit, hogy közelebb kerüljenek a tettesekhez.

A titkosszolgálat lapunk kérdésére hivatalosan nem kommentálta, hogy az elmúlt években figyelték-e a Keleti Arcvonal Bajtársi Szövetséget (KABSZ), amelyhez – sajtóhírek szerint – a gyanúsítottak tartoztak. A szélsőséges szervezet vezetőit és tagjait gyanúsították meg korábban a debreceni zsinagóga frigyszekrényének 1995. januári felgyújtásával.

A KABSZ egyébként eredetileg 1944-ben alakult. Tagjai a Don-kanyart is megjárt katonák voltak, akik a szovjetrendszer fenyegetése és Magyarország szovjet megszállásának veszélye miatt jelentkeztek a honvédő harcra – olvasható a Wikipédiában. Jelmondatuk: „Inkább hős egy pillanatig, mint rabszolga egy életen át!” volt. Az 1945-ben betiltott szervezetet a rendszerváltás után alakították újra és helyileg a Független Kisgazdapárt debreceni székházába jegyezték be.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik