Belföld

Telefonok csörögnek bele a kampánycsendbe

Automata hívásokkal igyekszenek befolyásolni a választókat egyes szervezetek, megsértve a kampánycsendet.

Kampánycsendsértésről érkeztek bejelentések a Tolna, Győr-Moson-Sopron, Vas, Fejér megyei területi választási bizottsághoz: egyes szervezetek a választókat kéretlen telefonhívásokkal bombázzák. Tolna megyében Bonyhádról és Faddról érkezett írásos bejelentés, hogy vasárnap reggel két párt nevében telefonon buzdították a választókat szavazásra.

Tíz kampánycsendsértést állapítottak meg Heves megyében szavazásra buzdító telefonhívások, illetve sms miatt. A testület ugyanakkor öt kifogást formai okok miatt elutasított. A bizottsághoz először Andornaktályáról, Egerből, Hatvanból, Lőrinciből, Petőfibányáról és Szilvásváradról érkeztek kifogások, később gyöngyöshalászi és verpeléti polgárok is tiltakoztak, hogy különböző szervezetek nevében telefonhívásokat, illetve szöveges üzenetet kaptak.

Benkár József, a Heves megyei területi választási iroda vezetője az ülésen elmondta, hogy országos jelenségről van szó, országosan több ezer esetről számolnak be a választópolgárok.

Bosszantó automata hívások

Három kifogás érkezett kampánycsendsértés ügyében vasárnap a déli órákig a Győr-Moson-Sopron megyei területi választási bizottsághoz. Győri és csornai bejelentők közölték: automata telefonos hívások buzdították őket arra, hogy egy bizonyos szervezetre szavazzanak az európai parlamenti (EP) választáson.

Többen is jelezték a Vas megyei területi választási irodának, hogy egy jelölőszervezet automatikus telefonhívásokkal buzdítja a választópolgárokat arra: vegyenek részt az európai parlamenti (EP) szavazáson – tapasztalta az iroda helyiségében az MTI tudósítója.

“Válasszon nyomógombjai segítségével!”

A szavazás befolyásolását kifogásoló jelzések vasárnap 10 és 12 óra között ötpercenként érkeztek, s a választási iroda munkatársának közlése szerint arról szóltak: egy gépi hang részvételre buzdít, illetve arra kéri a választókat, hogy telefonjuk nyomógombjai segítségével tudassák, részt vettek-e már a szavazáson.

A megye több részén azt kifogásolták, hogy telefonon, géppel lejátszott hangfelvételekkel ösztönzik a választókat.

A legtöbbre nincs bizonyíték

Írásban nyolc, telefonon ötvennél is több bejelentést tettek kampánycsendsértésről Fejér megyében a területi választási bizottsághoz: egy géphang két párt nevében szavazásra buzdította a telefonon felhívott állampolgárokat. Négy ügyet már megtárgyalt a területi választási bizottság, négyről pedig 19 óra körül tárgyalnak – tájékoztatta az MTI-t a megyei önkormányzat aljegyzője vasárnap késő délután.

A bejelentők szerint telefonos kampánycsendsértések történtek, egy géphang előbb kettő, majd egy további pártra való szavazásra buzdított – mondta el Molnár Krisztián. Az első négy írásos beadvánnyal érdemben nem foglalkozhatott a választási bizottság, mivel a bejelentők nem tudtak bizonyítékot csatolni, de az este megtárgyalandó bejelentések közül egynél viszont egy tanú is hallotta a gépről lejátszott szöveget.

Így ha az elkövető nem is, de a jogszabálysértés ténye feltehetően megállapítható lesz.

A Heves megyei testület sem döntött szankciók alkalmazásáról, mert – az indoklás szerint – a választási szerveknek nincs lehetőségük arra, hogy kiderítsék a telefonálók személyét, ezért nem is tudják őket eltiltani a jogsértéstől.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik